Bihar hírei

2016.11.20. 18:24

„A falu magyar közösségünk megtartó ereje”

Szabó Ödön képviselőjelölt pénteken Biharfélegyházán járt. Már korábban is hangsúlyozta, a december 11-i parlamenti választást megelőző kampány egyik legfontosabb eleme az, hogy személyesen találkozhasson a magyar emberekkel, és válaszolhasson kérdéseikre.

Szabó Ödön képviselőjelölt pénteken Biharfélegyházán járt. Már korábban is hangsúlyozta, a december 11-i parlamenti választást megelőző kampány egyik legfontosabb eleme az, hogy személyesen találkozhasson a magyar emberekkel, és válaszolhasson kérdéseikre.

Biharfélegyházán az egyik fiatal hölggyel arról beszélgettek, hogy az RMDSZ mit tervez a fiatalság helyzetének javítása érdekében, és hogyan kellene elérni azt, hogy a kivándorlás mérséklődjön. Szabó Ödön elmondta: Erdélynek és a Partiumnak csak akkor van jövője, ha a magyar fiatalok látnak benne jövőt. „Olyan hellyé kell tennünk Erdélyt, ahonnan a fiatalok nem elvándorolnak, hanem ahova visszatérnek. Ahol szívesen alapítanak családot. Ahol könnyen találnak munkát tanulmányaik befejezése után.” A képviselő szerint nem azt kell számon kérni a fiatalokon, hogy miért mennek el külföldre dolgozni, ugyanis ennek okát mindannyian tudjuk. A cél az, hogy a külföldi munka révén szerzett tapasztalataikat itthon gyarapítsák a későbbiekben. De csak akkor fognak hazajönni és itthon maradni, ha megteremtjük számukra a lehetőségeket, hangsúlyozta.

Ha a fiatalok Erdélyben tervezik jövőjüket, itt dolgoznak, itt alapítanak családot, az az erdélyi magyarság minden korosztályának javára válik – mondta Szabó Ödön, aki kiemelte: ma a fiatalok számára a gyermekvállalás nem könnyű feladat. „Azért, hogy ezt megkönnyítsük, mi olyan adózást szorgalmazunk, ahol a dolgozó családok a gyerekek számával növekvő jövedelemadó-kedvezményben részesülnek. A családi adózás megteremti a gyermekvállalás feltételeit a fiatalok számára. Ez két gyermek után 4, három gyermek után 6, négy gyermek után 8 százalék jövedelemadó-kedvezményt jelentene. Egy ilyen intézkedés ma 155.000 magyar családot érintene. Bízunk abban, hogy kedvezőbb feltételek között egyre több fiatal fog gyermeket vállalni.”

Lukács Sándor vállalkozó azt kérdezte, hogyan segítené az RMDSZ a fiatalokat a saját lábukon való boldogulásban, akár a vállalkozások támogatását illetően is. Szabó Ödön elmondta, a román állam megnehezíti az induló vállalkozások dolgát, pedig a sikeres vállalkozások megélhetést biztosítanak és munkahelyeket teremtenek. A képviselőjelölt hangsúlyozta: „Segítenünk kell a fiatal vállalkozókat. Kezdeményezzük, hogy a kezdő fiatal vállalkozók három évig csak jövedelemadót fizessenek. Támogatjuk, hogy egy nap alatt lehessen ingyenesen céget alapítani! Kezdeményezzük, hogy a kormány 50 ezer euróval és három évi adómentességgel támogassa a családi vállalkozásokat.” Lukács Sándor elmondása szerint ő nem tervez uniós pályázatot, mert van ismerőse, aki a túl sok bürokratikus dolgok miatt, és mert mindig változnak az értelmezések, rosszabbul járt a pályázattal. Szabó Ödön elmondta, hogy az ő kezdeményezésére be van terjesztve egy javaslat, mely szerint az adóhatóság (ANAF) ne büntethessen az első kisebb kihágásnál, hanem tanácsokkal segítse őket, hisz ma az ellenőrzést egy burkolt plusz adóbehajtásnak használják. Lassan ezzel a sok ellenőrzéssel megölik a kis- és közepes vállalkozásokat.

Jó törvények

Az RMDSZ-nek nemcsak most, választások előtt jutnak eszébe a fiatalok. A Szövetség mindig is kiemelten kezelte az ifjúságot. A különböző ifjúsági szervezetekkel való hatékony együttműködés számos jó törvényt eredményezett. Az egyik ilyen törvénynek köszönhetően ma a frissen végzettek hat hónapos szakirányú szakmai gyakorlatnak minősülő periódust tölthetnek el első munkahelyükön, munkáltatójuk pedig ezért állami támogatást kap cserébe. Ugyanakkor a Szövetség által elfogadtatott önkéntességi törvény kimondja, hogy szakmai tapasztalatnak ismerik el a szakirányon belüli önkéntességet. Ez több lehetőséget biztosít a fiataloknak az állásinterjúkon való részvételkor, valamint a pályázataik elbírálásánál.

Vidékfejlesztés

A biharvajdai Mazsuly Gyulával a képviselő a mezőgazdaság és azon belül a kertészkedés problémáiról beszélgetett. Szabó Ödön elmondta, olyan Erdélyre van szükségünk, ahol a falusi élet nemcsak a jobb levegőt jelenti, hanem a jólétet és a gyarapodást is. A közösség boldogulása szempontjából fontos, hogy falvakon élők életkörülményei javuljanak. „Az RMDSZ programja bátran szembenéz ezzel a gonddal. Azon dolgozunk, hogy érdemben csökkentsük ezeket a különbségeket. Az a célunk, hogy a falusi gazdaságok közösségünk gazdasági életének motorjává váljanak, és a vidéken élők életlehetőségei érdemben javuljanak. Ehhez először is rendezni kell a birtokviszonyokat. Megengedhetetlen az, hogy 27 évvel a piacgazdaságba való belépésünk után Romániában még mindig nem lehet tudni egy-egy területről, hogy ki a gazdája.”

Mazsuly Gyula elmondta, hogy a piacra jutás az egyik legnagyobb gond. Pár éve még ódzkodott a közeg a szövetkezetektől, de talán mára már beérett a helyzet egy értékesítő szövetkezetre, mondta a gazdálkodó. Itt is az összefogás segíthet, mint a közösség más ügyeiben is. A gazda melegházait megtekintve látszott a szakszerűség, a szorgosság. A képviselőjelölt elmondta, támogatni kell a családi gazdaságokat, ezért külön programokat kezdeményeznek, hogy a fiatal gazdák, de nem csak esetében a kormány 50 ezer euróval és három évig tartó adómentességgel támogassa a családi vállalkozásaikat. „Célunk, hogy négy év alatt 2000 új, erdélyi magyar mezőgazdasági vállalkozás jöjjön létre” – tudatta a képviselő, aki hozzátette, a falvakon élők életkörülményeit javítja számos más tervük is: az utak építése éppen úgy, mint az iskolához való hozzáférés biztosítása. Bihar megyében a Szövetség és az RMDSZ-es polgármesterek munkája révén hatalmas fejlődés ment végbe az utóbbi évtizedben. Aki jár-kel az Érmelléken vagy Bihar más, magyarlakta tájain, az láthatja. „A falu a közösségünk megtartó ereje. A mi dolgunk pedig az, hogy ezt az erőt tovább növeljük” – zárta mondandóját a képviselő.

Mozgósítás

Kelemen Zoltánnal, Félegyháza polgármesterével is alkalom nyílt a beszélgetésre, aki kísérte Szabó Ödönt. A két közösségi vezető egyetértett abban, hogy a román pártok nem bennünket, magyarokat képviselnek. Még azok sem, amelyek a közösség szimpátiáját megtévesztő módon a megosztásért magyar emberekkel is próbálkoznak. „December 11-én mutassuk meg, hogy egységes, összetartó, erős közösség vagyunk, és hogy tudunk küzdeni kitűzött céljainkért, önmagunkért. Ehhez az kell, hogy elmenjünk szavazni és voksunkat a magyar összefogás, az RMDSZ jelöltjeire adjuk. Ha mi nem szavazunk, megteszik helyettünk mások. Ha nem szavazunk, erősödik a román képviselet, és egyre többen lesznek azok, akiknek Erdély nem számít” – mondta Kelemen Zoltán, akit az idén nyári helyhatósági választáson hatalmas fölénnyel választottak újra Biharfélegyháza polgármesterének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!