Bihar hírei

2016.10.03. 12:13

Benedek Elekre emlékeztek a hegyközcsatári iskolában

A nagy mesemondó születésének 157. évfordulóján Mesenapot szerveztek a Benedek Elek Általános Iskolában.

A nagy mesemondó születésének 157. évfordulóján Mesenapot szerveztek a Benedek Elek Általános Iskolában.

Szeptember 30-án, pénteken, a Népmese Napja alkalmából a felső tagozatos diákok valamilyen népmeséből ismert hős jelmezét magukra öltve érkeztek az iskolába. A tanórák végeztével, az iskola tanulói ünnepi megemlékezésre gyűltek össze az intézményben kiállított Benedek Elek emléktábla előtt. Az író méltatása után Oros Erika igazgatónő és a diákok koszorút helyeztek el az emléktábla mellett, ezzel tisztelegve az intézmény névadója előtt.

Ezt követően az 5-8 osztályos tanulók csapatokat alkotva játékos irodalmi- és ügyességi vetélkedőn vettek részt. Először a mesék ismeretéről adtak számot a csapatok, majd mesei apróhirdetések feladóját kellett azonosítaniuk. Az ügyességi vetélkedők során az udvaron felállított akadálypályán haladtak végig a versenyzők , majd az óriásparittyával kellett minél több felállított bábut ledönteniük. A nap egyik legérdekesebb játéka az volt, mikor a csapattagoknak egy ejtőernyő ponyva segítségével több labdácskát kellett egy dobozba bejuttatniuk. Ez a feladat valódi csapatmunkát igényelt, s megmutatta, milyen az összhang a diákok között. A szabadtéri játékokhoz szükséges eszközöket egy vidéki gyermekrendezvényeket szervező vállalkozás biztosította az iskola számára.

A pedagógusokból álló zsűri mindvégig figyelemmel kísérte a csapatok teljesítményét és a legügyesebbeket jutalomban részesítette.

Bálint Beáta Lívia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!