Búcsúzunk: „elballagott” Zoli bácsi

Az elmúlt hétvégén fekete zászlót lengetett a szél Margitta valamennyi iskolájának homlokzatán.

Ki halt meg? – tettük fel a döbbent kérdést látva, hogy mind a román, mind a magyar tannyelvű alma materre gyászvásznat tűztek. „Zoli bácsi” – jött a szomorú válasz, vagyis Veres Zoltán fizikatanár, aki pedagógusi pályája (kimondani is sok) 50 éve alatt nemzedékek és családok egész sorát nevelte. Hiszen volt rá példa, hogy a jelenlegi nagyszülőnek, annak gyerekének és később unokájának is osztályfőnöke volt. Nem ment vissza szülővárosába, Aradra, s nem maradt Kolozsváron sem egyetemi tanárnak, pedig már diákkorában tanársegéd lett, mint az évfolyam legjobb fizika-matematika szakos végzőse. Ehhez az is hozzájárult, hogy testvére Németországban lett egyetemi oktató, s az akkori rendszer ezt nem nézte jó szemmel, ezért Margittára kapott kinevezést. Mikor az elvtársak is felismerték zsenialitását, hívták vissza Kolozsvárra egyetemi professzornak, Ő azonban maradt Margittán és példamutató módon, 50 évig tanított egy helyen.

Akik Zoli bácsi kezei között ismerkedtek a fizika világával, Newton törvényével és a torziós ingával, azok ma sikeres mérnökök, orvosok, jogászok, pedagógusok vagy fizikusok. Több ezer diákban fedezte fel a tehetséget és indította útnak őket Margittáról a nagyvilágba. Legjobb diákjai ma Kolozsvár, Budapest vagy Párizs kutatóintézeteiben dolgoznak.

Legendásak maradnak a német gazdasági élet fellendüléséről tartott előadásai, komolynak hangzó elszólásai, amelyeken diákok sokasága nevetett. Ki ne ismerné mutatóujjának jellegzetes, „zolibácsis” mozdulatát, magyarázás közben, amellyel megismertette Newton törvényét, vagy amikor feltolta micisapkáját köszönéskor. És ki ne emlékezne a rettegett hárompontosokra? Talán nem akad senki, aki egyszer is megúszta volna a szép kacskaringós hármasát, ezekért azonban soha senki nem haragudott és bizony a szülő sem ment reklamálni, mint az manapság szokás.

Köszönjük!

És ki ne emlékezne arra a robosztus alakra, a jellegzetes, „zolibácsis” nyakkendő-micisapka kombinációra, ahogyan hátravetett kezében nejlonzacskót szorongatva, bandukolt az utcán, a bölcsekre jellemző meghajtott fejjel és szerénységgel. Olykor gondolataiba merülve elballagott Petriig vagy Bogyoszlóig oda-vissza. Most ez a nyakkendős-micisapkás fizikazseni hátra tett kézzel elballagott, ezúttal a fizikai súlytalanságba, az örökkévalóságba. Most, amikor búcsúzunk, biztos vagyok benne, hogy sok ezer diákja lelki szemei előtt megjelenik, amint mutatóujjával feltolja micisapkáját és búcsúzóul biccent egyet.

Mi is elbúcsúzunk és köszönetet mondunk. Köszönjük, Zoli bácsi az elmúlt 50 év nevelést, a szerénységet és alázatot, amit Tőled tanultunk. Köszönjük, hogy megmutattad, hogyan lehet és hogyan érdemes a nemzet hű napszámosaként a legmagasabb szinten nevelni. Nyugodj békében, szeretett feleséged oldalán.

A sok ezer diák nevében búcsúzik

Tőtős Norbert