Bihar hírei

2016.08.15. 15:48

Családi (ö)körtől a kötélnyomásig

Aki kíváncsi, hogy milyen egy lurkórus, hogyan kell kötelet nyomni, vagy hogyan táncolnak és énekelnek nagyszülők unokáikkal, az menjen el az idei érmihályfalvi Részek Viadalára. Már várják a csapattagokat.

Aki kíváncsi, hogy milyen egy lurkórus, hogyan kell kötelet nyomni, vagy hogyan táncolnak és énekelnek nagyszülők unokáikkal, az menjen el az idei érmihályfalvi Részek Viadalára. Már várják a csapattagokat.

Augusztus 27-én és 28-án tartják meg Érmihályfalván a városrészek egymás közti jókedvű, politikamentes, közösségépítő versenyét, a negyedik Részek Viadalát. A szervezőbizottság már kialakította a versenyszámokat, részben meghagyva a bevált programokat, részben újakat is kitalálva. Újdonság, hogy nagyobb szerepet kapnak a gyerekek, illetve a nagyszülők, de továbbra is szükség lesz ötletességre, improvizáló képességre, kitartásra, csapatmunkára. A csapatokat a korábbi felosztás szerint alkotják az utcák, illetve annak lakosai, akiket már várnak a közismert csapatkapitányok: csatlakozzanak a csapatokhoz, erősítsék „részüket” és vegyenek részt a közös rendezvényen.

Versenyszámok

A versenyszámok (fantázianevükkel és pár szavas leírással), melyekre máris lehet készülni: Focistaféta (focimeccsek női-, gyerek- és férficsapatokkal); Lovas vágta; Anyád, apád ide jöjjön (családi sportvetélkedő); Hol bölcsőink ringtak (nagyszüleink gyerekszobái); Fakanállal (főzőverseny); Fürge szöcske (gyerekek ugrókötelezése); Folytasd, ha tudod (irodalmi kvíz); Családi (ö)kör (humoros családi jelenet); Nem csak a 20 éveseké… (nagyszülő-unoka duett); Kedvenc terem (rajzverseny gyerekeknek); Szirénszerenád (női kórusok); Kötélnyomás (ügyességi verseny); Trubadúrok (férfi kórusok); Edd ki a javát (dinnyeevő verseny); Kvízelítő (helytörténeti vetélkedő); Lurkórus (gyerekkórusok); Én táncolnék veled (nagyszülők-unokák táncversenye). További részletek a csapatkapitányoknál, vagy a verseny szervezőinél.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!