Bihar hírei

2014.02.10. 12:21

Kopjafa avató Imre Zoltán emlékére

Február 10-én, vasárnap, a többszörös román kettes fogathajtó lóversenyző, Imre Zoltán halálának egy éves évfordulója alkalmából kopjafát állítottak a paptamási temetőben.

Február 10-én, vasárnap, a többszörös román kettes fogathajtó lóversenyző, Imre Zoltán halálának egy éves évfordulója alkalmából kopjafát állítottak a paptamási temetőben.

2013 február elején tragikus hír rázta meg a román és a nemzetközi lovas sport képviselőit és tisztelőit. A legendás román fogathajtó, a paptamási Imre Zoltán tragikus hirtelenséggel távozott el az élők sorából. Halálhíre megrendítette sporttársait, barátait. Immár egy teljes év telt el azóta, de a barátok, ismerősök nem feledkeztek meg róla. Rákóczi Lajos lovas szaktekintély szervezésében, 2014 február 9-én kopjafát állítottak a romániai lóversenyzés legendás hajtójának a sírjánál.

A kopjafa állítás ünnepélyes keretek között zajlott. A romániai és magyarországi vidékekről érkezett tisztelettevők a paptamási református templom ajtaja előtt gyülekeztek, ahol Bereczki András lelkész hirdette az igét. Az ünnepi istentiszteletre összegyűlteket köszöntötte, megemlékezve Imre Zoltánról, és áldást kérve Istentől a gyászoló családra. Az igehirdetést követően, Rákóczi Lajos a Tulipán Lovas Sportklub elnökének szavalata következett, illetve megkérte a gyülekezetet, hogy tegyék tiszteletüket a temetőben, Imre Zoltán emlékére állítandó kopjafa avatási szertartásán.

Az egybegyűltek gyalogosan vonultak végig a paptamási temetőig. A több száz emlékezőt stílszerűen három lovas kocsi vezette, melyek hajtói aktív versenyzők eme csodálatos sportágban. A temetőbe érve, az akadályokhoz szokott lovak és hajtóik könnyedén hajtottak be, a fákkal és jövésekkel benőtt sétányon, egészen Imre Zoltán sírjáig. A lovas sportban megszokott felállásban tisztelegtek a hajtók és lovaik a sír előtt, majd a jelenlevő huszárok állták körbe a romániai fogathajtás egyik megalapítójának földi hamvait átölelő sírhantot. A több száz érdeklődő fejüket meghajtva vártak a lepellel letakart kopjafa előtt.

Rákóczi Lajos, megrendülten beszélt barátja sírjánál. Méltatta elért sikereit, közvetlenségét, a ló és a sport iránti mérhetetlen szeretetét, mellyel kiváltotta az emberek tiszteletét, megbecsülését. Matyi Miklós polgármester is köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében idézte egy atyánkfia kijelentését, hogy mindezidáig nem született Paptamásiban híres ember, és véleménye szerint nem is fog. Imre Zoltán erre rácáfolt, mert neve ismert, nem csak itthon, hanem külföldön is, ahol a lovassport hagyománynak örvend. A beszédek után, Imre Mária és Rákóczi Lajos leleplezte a kopjafát, amely a szaktekintély elmondása szerint, több mint egy kopjafa. Egy szimbólum, amely méltóképpen állít emléket a versenyzőnek. A kifaragott lófej, és a szárnyakra emlékeztető díszítés körül öleli az 59 évesen elhunyt pontos arcképét, amit belevéstek az ugyan ennyi éves tölgyfába. A fejfa gyanánt szolgáló kopjafán a következő idézet olvasható: „Non omnis moriár” – nem halok meg egészen. Jellemzően így van ez mindazokkal, akik életükben maradandót alkottak, a test meghalt, de munkája, elért eredményei Imre Zoltánt halhatatlanná tették. Mi sem bizonyítja jobban az őt körülvevő tiszteletet, hogy megemlékezésére idelátogatott három nemzeti bajnok, Pál Attila, Rákóczi Gergő és Bartha Róbert személyében.

A sírhant körüli megemlékezést követően Rákóczy Lajos egy közös dokumentumfilm vetítésére invitálta az érdeklődőket, amely Imre Zoltánról készült. A református imateremben vetítésre kerülő portréfilmben, maga a versenyző nyilatkozott, még 55 évesen, saját eredményeiről, a sportág nehézségeiről, a sokszor legyőzhetetlen akadályokról, s persze arról hogy hogyan került kapcsolatba a lovassporttal. Fiának példaképe, a családnak oltalmazó oszlopa, a sportág sikeres képviselője reményt adhat sokaknak, hogy céljaik elérése sokszor szorgalommal, kitartással elérhető.

Az immáron az Úr Isten ménesében szolgálatot teljesítő Imre Zoltán emlékére összegyűlt barátok, sport társak, falubeliek néha könnyes szemmel emlékeztek erről az egyszerű emberről, aki vele született tehetségével, önerőből, saját költségen nevelt lovaival vívta ki első sikereit, a hazai és nemzetközi porondon.

Major Loránt kultúrigazgató

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!