Az EP döntött a képviselői helyeknek a 2014-es választások utáni országonkénti megoszlásáról

Akt.:
Az EP döntött a képviselői helyeknek a 2014-es választások utáni országonkénti megoszlásáról
A 2014-es európai parlamenti (EP-) választásoktól 12 EU-tagállam – köztük Magyarország – lemond egy-egy EP-képviselői helyről az EP által szerdán Strasbourgban elfogadott előterjesztés értelmében.

A változtatásra azért van szükség, hogy az előírt határidőre betartsák a Lisszaboni Szerződésben az EP összlétszámára meghatározott 751 fős felső határt, ugyanakkor fenntartható módon helyet biztosítsanak az idén júliusban érkező horvát EP-képviselőknek.

A tagállamok kormányai között erről már korábban létrejött a megállapodás, amelyet a mostani EP-jóváhagyás után még a június végén tartandó EU-csúcson hivatalosan is megerősítenek.

Az alku értelmében Magyarország EP-képviselőinek száma 22-ről 21-re csökken. Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Csehország, Görögország, Írország, Lettország, Litvánia, Portugália és Románia veszít el egy-egy képviselői helyet. Az már korábban eldőlt, hogy Németország három mandátumról kénytelen lemondani.

Horvátország tehát most, július elsején 12 EP-képviselővel kezdi az EU-tagságot, de ez a szám már jövőre 11-re csökken.

Schöpflin György fideszes EP-képviselő közleményében Magyarország szempontjából jó kompromisszumnak minősítette a megoldást, amelynek értelmében lényegében 11 közepes méretű tagállam – köztük Magyarország – egy-egy mandátumot ad át a most belépő Horvátország számára.

“A nagyobb tagállamok részéről azonban folyamatos a nyomás, hogy a 2019-es ciklustól kezdve új, a népességi adatokon alapuló egzakt számítási módszer alapján történjen a mandátumok elosztása. Mivel az elmúlt időszakban is napvilágot láttak olyan javaslatok, amelyek értelmében hazánk négy-öt mandátumtól is eleshetett volna, nem tudni pontosan, egy ilyen metódus hogyan érinti majd a Magyarországhoz hasonló méretű, demográfiai és migrációs gondokkal is küszködő országokat” – figyelmeztetett Schöpflin.

A képviselő ezzel kapcsolatban rámutatott: a kis és közepes méretű tagállamok együttműködésének eredményeként az is bekerült az EP által most elfogadott szövegbe, hogy bármilyen felülvizsgálatnak össze kell kapcsolódnia a teljes uniós intézményrendszer egyensúlyának megőrzésével.

Az EP a nap folyamán arról is döntött, hogy jövőre április 14. és 17. között tartják az utolsó strasbourgi plenáris ülésszakot a jelenlegi összetételben. Az EP-választásokat minden tagállamban május 22. és 25. között rendezik meg – egyes országokban ugyanis hagyományosan nem a hét végén választanak -, majd az új összetételű EP július elsején tartja első ülését.

“The project was co-financed by the European Union in the frame of the European Parliament’s grant programme in the field of communication. The European Parliament was not involved in its preparation and is, in no case, responsible for or bound by the information or opinions expressed in the context of this project. In accordance with applicable law, the authors, interviewed people, publishers or programme broadcasters are solely responsible. The European Parliament can also not be held liable for direct or indirect damage that may result from the implementation of the project.”

Címkék: ,