Alzheimer: filmvetítés és közönségtalálkozó

Pikó Stefánia

– Érdemes tudni, hogy az Alzheimer a Blackground elnevezésű dokumentumfilm-sorozat része. Mesélne erről a projektről, a filmstúdióról, illetve dióhéjban a munkásságáról?
– Közel harminc éve foglalkozom filmekkel, még gimnazista voltam, amikor Erfurtban közönségdíjjal jutalmaztak. Tulajdonképpen akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy nekem ezen a pályán kellene elindulnom. Van egy saját stúdióm, ahol reklámfilmeket készítünk, nyilván ebből élünk, emellett a Blackground, illetve a dokumentumfilmezés amolyan szerelemgyerek. 
Az elképzelésem az volt, hogy hozzunk létre egy portrésorozatot, melynek révén hétköznapi embereket tudnék bemutatni, hiszen úgy gondolom, nagyon sok értékes ember jöhet velünk szembe az utcán, akiknek a történeteit jó volna megismerni. Így találkoztam a beteg férjét ápoló Máriával, azzal a hölggyel, aki a filmem főszereplője lett. Első körben az ő élethez való hozzáállását akartam bemutatni, ezért kezdtem el vele forgatni, majd miután megtudtam, hogy a férje Alzheimer-kórban szenved, elkezdtem mélyebben érdeklődni a betegség iránt. Ugyanis az, amit ott láttam, sokkal súlyosabb volt, mint amit előzőleg erről a betegségről gondoltam. A kutakodás közben bukkantam rá a statisztikákra, egyre növekvő számadatokra, szakemberekkel kezdtem el beszélni, és ahogyan a film alakult, úgy merült fel egyre több kérdés, amelyekre a válaszokat kerestem.
Ezzel a betegséggel kapcsolatban gyakorlatilag inkább csak kérdések vannak, válaszok kevésbé. A filmnek pedig éppen az az elsődleges célja, hogy megmutassuk, mennyi kérdés vár még megválaszolásra. Ezekre a kérdésekre valamelyest válaszokat nyújt a film, illetve a találkozás, a beszélgetés a vetítés után, amit nagyon fontosnak tartok, és amihez erősen ragaszkodom is. Immár négy éve járunk ily módon különböző településekre, és ahogy számoltuk, mostanra már körülbelül tízezer emberrel találkoztunk.

– Négy év alatt minden bizonnyal sikerült már valamennyire felmérni a terepet, hogy kik azok – a közvetlen hozzátartozók, érintettek mellett –, akik érdeklődnek a téma iránt, és elmennek ezekre a vetítésekre?
– Az érdeklődők között vannak olyanok, akik leginkább azért jelennek meg a találkozón, mert félnek attól, hogy ők is alzheimeresek lehetnek a jövőben, és szeretnének ismereteket szerezni a betegséggel kapcsolatban. Vannak természetesen olyan hozzátartozók, akiknek a családi, baráti körében van beteg, és olyanok is el szoktak jönni, akik különösebben nem tartanak ettől a betegségtől, a környezetükben sincs alzheimeres beteg, egyszerűen csak kíváncsiak, érdeklődőek. Korosztály tekintetében is azt láttuk az elmúlt évek során, hogy igen széles a skála. A 65 év felettiek általában azért jönnek, mert maguk is tartanak ettől a betegségtől. A negyvenesek általában azért, mert a családban van alzheimeres beteg, a fiatalok pedig szintén szép számban szokták magukat képviseltetni, ők leginkább az érzelmileg legkevésbé terhelt, egyszerű érdeklődők közé tartoznak.

– A film és a beszélgetés lehetővé is teszi ezek szerint, hogy a témát többféle megközelítésben láthassuk.
– Igen, a film hibrid műfajú, tehát egy ismeretterjesztő dokumentumfilm, amiben összesen negyven szakember mondja el azt, hogy mi mindent lehet tudni ma erről a betegségről, emellett három, különböző stádiumban lévő család történetét láthatjuk. Az egyik család esetében a beteg hosszú évek óta egy amolyan éber kóma állapotban van, az ő esetükben az ápolás viszontagságait láthatjuk, az ehhez való hozzáállás pozitív példáját. A gondozás utáni állapotot egy másik család történetén keresztül ismerheti meg a néző, az ő esetükben a beteg már nem él. Ez azért fontos, mert a kérdések ezzel nem érnek véget, a családtag elvesztése után még sokáig tarthatnak a vívódások, a lelkiismeretfurdalás, ha valaki azt gondolja, hogy nem viselte elég jól gondját a betegnek. A harmadik családban maga a beteg is beszél a betegségéről. 
Mindez hatvan percbe lett belesűrítve, így a film meglehetősen tömény. Emiatt több irányból is eljutott már hozzám az az észrevétel, visszajelzés, hogy sokan azért nem jönnek el a találkozóra, mert nem akarnak ilyen nagyon szomorú dolgokat látni, ilyenekről hallani. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy ez egyáltalán nem egy hatásvadász produkció, a filmnek nem az a célja, hogy a nézőt megríkassa, hanem inkább csak az, hogy megmutassa a jó példákat, a szeretetet, azt, hogy milyen sokat számít a jó hozzáállás, és persze az ismeretterjesztés is nagyon fontos. Hiszen mindennek az alapja, hogy legyenek hiteles, hasznos, érthető információk az érintettek, családtagok számára, hogy azok, akik a betegségtől tartanak, tudják, mi az, amit tenni lehet az Alzheimer elkerülése érdekében. Ugyanis annak ellenére, hogy a gyógymód erre jelenleg nem létezik, azt már lehet tudni, hogy milyen lépéseket tehetünk a megelőzés céljából, pontosabban, milyen szokásokat volna fontos elhagyni ahhoz, hogy csökkenthessük a betegség kialakulásának esélyét. Erre és ehhez hasonló kérdésekre igyekszünk válaszokat adni a nagyváradi találkozón is.

– Úgy tűnik, mintha az Alzheimer film projektje sokkal nagyobbra nőtte volna ki magát az eredeti elképzeléshez képest. Jutott idő mindeközben más tervekre is?
– Az biztos, hogy nagyszabású projekt kerekedett belőle, rendszeresen járunk településekre és bátorítjuk is az önkormányzatokat, szervezeteket arra, hogy hívjanak el minket, keressenek meg. Nagyon szívesen folytatjuk ezt a munkát, és mindig figyelünk arra is, hogy a résztvevők számára ez a vetítés és találkozó hadd legyen ingyenes. Annak ellenére, hogy valóban a vártnál nagyobbra nőtte ki magát az Alzheimer filmvetítések sorozata, volt alkalmam egyéb munkákba is belevágni, így készülhetett el azóta az iRunLady című dokumentumfilm, amely a futás sportágat mutatja be Szabó Nóra futóval a főszerepben. Ez nem egy sportszakmai film, a futást leginkább azoknak mutatja be, akik nem szeretnek vagy csak nem szoktak futni. Vannak további tervek is, az Alzheimer is egy hatrészes sorozatként indult, amit végül egybe sűrítettünk.
A nagyváradi találkozóra visszatérve hadd említsem meg, hogy a jelenlévők nemcsak nekem, hanem dr. Menyhárt Miklós főorvosnak is feltehetik a kérdéseiket, aki Nyugat-Magyarország egyik legnagyobb szaktekintélye. Bár ezúttal nem lesz jelen, általában elkísér minket Fehér Zita demens-szakápoló, akivel több podcast-adást is készítettem már, de szakmai körökben, külföldön is, tanulmányai, valamint angol nyelvű kötete révén is igen elismert.