Uncategorized

2019.08.27. 09:14

Dăncilă: a PSD folytatja a kormányzást

A Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatja a kormányzást - jelentette be Viorica Dăncilă kormányfő, a párt elnöke az alakulat végrehajtó bizottságának hétfő esti ülését követően. A testület azután ült össze, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) bejelentette, kilép a kormányból.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatja a kormányzást - jelentette be Viorica Dăncilă kormányfő, a párt elnöke az alakulat végrehajtó bizottságának hétfő esti ülését követően. A testület azután ült össze, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) bejelentette, kilép a kormányból.

Sajtónyilatkozatában Dăncilă rámutatott, a PSD számára ,,nagyon fontos, hogy mi történik Romániával", és a politikai döntéseken, érdekeken túl az általa vezetett pártra hárul a felelősség, hogy biztosítsa az ország stabilitását. Azt mondta, valamennyi kollégája a kormányon maradás mellett tette le voksát. ,,Felelősségünk van azokkal szemben, akik ránk szavaztak 2016-ban, és felelősségünk a kormányprogram gyakorlatba ültetése, amelyet az ALDE-val közösen vállaltunk fel, de lám, a PSD egyedül viszi tovább" - fogalmazott, hozzátéve, számukra érthetetlen az ALDE döntése.

A miniszterelnök megerősítette, hogy az ALDE színeiben tisztséghez jutott Ramona Mănescu külügyminiszter a kormány tagja marad. Ha az ALDE többi minisztere hasonló döntést hoz, ők is folytathatják tevékenységüket, ha viszont nem, ügyvivő tárcavezetőket neveznek ki a helyükre - nyomatékosította. Dăncilă szerint az energiaügyi minisztérium vezetését Niculae Bădălău gazdasági miniszter venné át, a környezetvédelmi minisztérium vezetésével Ioan Deneşt bíznák meg, a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős ügyvivő miniszter pedig Radu Oprea üzleti környezetért felelős tárcavezető lenne.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!