Hallgassa élőben!
Fotó: ANDER GILLENEA / AFP

Ma 85 éves Donald Sutherland

Donald Sutherland Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjas kanadai színész, A piszkos tizenkettő, a Kelly hősei és A tű a szénakazalban sztárja július 17-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját. Az MTVA Sajtóadatbankja portrét közölt az alkalomból.

Az Atlanti-óceán partján fekvő Saint John városában született. A közeli Bridgewater nevű kisvárosban nőtt fel, kiskorában sokat betegeskedett. Már tizennégy évesen rádiósként dolgozott, de az esze ágában sem volt, hogy színész legyen. A torontói egyetem mérnökhallgatójaként lépett be az intézmény színjátszó csoportjába, és az elismerő vélemények hatására döntött úgy, hogy kipróbálja a színészi pályát. Először a londoni Királyi Drámaművészeti Akadémiára akart beiratkozni, de 193 centiméteres magassága és nem túl megnyerő arcberendezése miatt elutasították. A Londoni Zenei és Drámai Akadémia nem támasztott kifogásokat vele szemben, az intézmény elvégzése után egy skóciai repertoárszínház tagja volt, s kezdett epizódszerepeket kapni televíziós sorozatokban.

A filmvásznon 1964-ben mutatkozott be az Élőhalott kastélya című olasz horrorfilmben. Kettős szerepét – egy fiatal katonát és egy öreg boszorkányt – meggyőzően alakította, egyre több felkérést kapott. Két újabb horrorfilm után Robert Aldrich rendező 1967-ben egy retardált gyilkos szerepét bízta rá A piszkos tizenkettő című nagy sikerű háborús filmben. A beskatulyázhatatlan, a legkülönbözőbb szerepekben is meggyőző színész ezután már főszerepekhez jutott, sztár lett.

A világhírnevet Hawkeye Pierce szerepe hozta meg számára Robert Altman M.A.S.H. című filmjében, amelyben Elliott Goulddal fergeteges párost alkottak. Még tartott a vietnami háború, amikor a filmet bemutatták, így a koreai háború szkeptikus tábori sebésze kultikus figurává nőtte ki magát. 1970-ben készült el a Kelly hősei című háborús vígjáték, amelyben egy különc harckocsist játszott, partnere többek között Clint Eastwood és Telly Savalas volt. A következő évben New Yorkban nyomozó vidéki magándetektív volt Alan J. Pakula Klute című lélektani thrillerjében, a prostituáltat alakító Jane Fonda oldalán.

Sutherland ebben az időszakban aktívan politizált is, nem rejtette véka alá háborúellenes nézeteit, Jane Fonda – akihez rövid, de annál hevesebb szerelemi viszony fűzte – oldalán részt vett a vietnami háború elleni tiltakozásokon. Közben filmezett is, hálás szerepet kapott a Sáska napja (1975) című John Schlesinger-filmben, amely a látszatra csillogó Hollywood erőszakos és kiábrándító valóságába nyújt betekintést. 1976-tól Európában forgatott, eljátszotta Fellini Casanovájának címszerepét, valamint a fasiszta intéző taszító figuráját Bertolucci Huszadik század című monumentális filmeposzában. Hollywoodba visszatérve Robert Redford négy Oscar-díjas Átlagemberek című filmjében az apát alakította megrendítő hitelességgel. 1981-ben nagy sikere volt a Tű a szénakazalban című izgalmas kémfilmben, amely Ken Follett második világháborús bestselleréből készült.

Pályafutása ezután leszálló ágba került, csaknem tíz éven keresztül egyik felejthető filmet forgatta a másik után. A sort 1989-ben Euzhan Paley fekete bőrű rendező Johannesburgban játszódó, apartheidellenes Száraz, fehér évszak című filmje szakította meg. Azóta inkább mellékszerepekben látható, 1990-ben a Lánglovagokban, 1994-ben a Zaklatásban, 2003-ban az Olasz melóban, 2005-ben a Büszkeség és balítéletben tűnt fel. 2000-ben forgatta Clint Eastwooddal és néhány másik idősödő sztárral az önironikus Űrcowboyok című filmet, és feltűnt a Hideghegyben is.

Az 1995-ben készült, a hírhedt szovjet sorozatgyilkos Csikatilo utáni hajszát bemutató Citizen-X című televíziós filmdrámában nyújtott alakításáért a legjobb mellékszereplőnek járó Emmy- és Golden Globe-díjat is megkapta, ebben a kategóriában 2003-ban ismét Arany Glóbusz-díjat vehetett át a Háború a háborúról című filmért. A sokoldalú Sutherland 2011-ben a Förtelmes főnökökben parádézott, két évvel később már Az éhezők viadala című filmtrilógiában láthatta a közönség az Oscar-díjas Jennifer Lawrence oldalán, akinek őszinte csodálója. 2017-ben Helen Mirrennel szerepelt az olasz Paolo Virzi rendezte Örömjárgány című road movie-ban, amelyben egy idős pár járja végig az utat Bostonból a floridai Key Westig és idézi fel közös életét. 2019-ben Brad Pitt oldalán jelent meg a James Gray által rendezett Ad Astra című sci-fi drámában. Az idén debütál a Nicole Kidmannel és Hugh Granttal a közelmúltban forgatott The Undoing című HBO minisorozatban, befejezéséhez közeledik a sztárparádés Armageddon Time, amelyben főszerepet alakít Robert De Niro, Oscar Isaac, Anne Hathaway és Cate Blanchett is.

Fiával, a szintén filmsztár Kiefer Sutherlanddel eddig három filmben játszott együtt. Először 1983-ban a Gengszterpapában, majd 1996-ban a Ha ölni kell című krimiben, 2015-ben pedig apát és fiát alakították Jon Cassar, a 24 című sorozat rendezőjének Forsaken című westernjében. Donald Sutherland harmadik házasságában él, összesen öt gyereke született.

2011-ben, három évvel fia után ő is csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek sétányán, a két csillag egymás mellett található. 2013-ban a francia Irodalmi és Művészeti Rend parancsnoki fokozatát vehette át Párizsban. Jóllehet 140-nél is több filmben szerepelt, Oscar-díjra egyszer sem jelölték, de 2017-ben több mint fél évszázados pályafutása elismeréseként Oscar-életműdíjat kapott. Tavaly a San Sebastian-i Filmfesztivál Donostia életműdíját vehette át.

Borítókép: Donald Sutherland 2019 szeptemberében egy spanyol filmfesztiválon



Durva: ezt teheti a koronavírus a hímvesszővel
Egy új kutatás szerint durva károkat okozhat a koronavírus azoknál a férfiaknál, akik már átestek a fertőzésen.
Látogatóban Szent László udvarában
Eladták az örökösök a zsibói Wesselényi-kastélyt
Belátták, nem tudják előteremteni a felújításhoz, karbantartáshoz szükséges összeget.
Megalakult a Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálat
A közvélekedés a környezeti értékeket főképp az erdőkkel társítja.
A Nap közelében jár a Solar Orbiter űrszonda
A kitöréseket – a Nap koronakidobódásait – még februárban rögzítette az amerikai NASA és az ESA 2020 februárjában felbocsátott napszondája. Még mindig elemzik.