Fotó: MTI / Mónus Márton

Szikora Robi igazi kincset talált otthon (videó)

A karantén alatt 18 új dalt írt, csak úgy ontotta magából a nótákat.

Szikora Róbert igazán termékeny időszakként emlékszik azokra a hetekre, amikor a járvány első hulláma alatt ki sem mozdult otthonról. Ontotta magából az új dalokat, miközben feleségével átrendezték a házukat. A zenész eközben igazi kincsekre bukkant – írja a Bors.

Olyan volt, mint egy kamaszos hévvel várt randevú

– így jellemezte az R-Go frontembere a készülődést a Raktárkoncertre.

Mint minden zenésznek, neki is hiányzott már a színpad, ezért mindent beleadott a buliba. A legendás előadó a koncert előtt adott interjúban elmondta, hogyan éli meg a március óta tartó koronavírus-járványt, és azt is, mivel töltötte a karantén hónapjait.

Lételemem a színpad, de az oxigén maga a zene és vele sem kellett szakítanom, hiszen otthon is tudok játszani, alkotni Március óta tizennyolc új dal született. A kézifék be van húzva, de a lovak menni akarnak. Egyébként épp most jött el az idő, amikor már rajongva vágytam vissza a színpadra. Úgy készültem a Raktárkoncertre, mint annak idején a suli utáni próbákra, vagy egy randevúra Zsuzsával. Ha valami jó hozadéka van a koronavírusnak, akkor ta­lán ez lehet az. Egyszer mindent el kell veszíteni, és amikor visszakapod, rájössz, hogy igazán értékes számodra – mondta Szikora.

A Lounge Group jóvoltából már a raktárkoncertek nyilvánosságra kerülését megelőzően számos értékes tartalom válik elérhetővé a kulisszák mögül. A raktarkoncert.hu honlapra és a vonatkozó közösségi média oldalakra folyamatosan kerülnek fel a színfalak mögötti pillatanok képei és a fellépőkről szóló exkluzív fotós, hangos és mozgóképes információk.

A csikidám atyja 45 évvel ezelőtt vette el élete szerelmét, akire már az általános iskolában felfigyelt. Kapcsolatukban azóta sem voltak hullámvölgyek, Robi mégis úgy látja, a tökéletesen is sikerült javítaniuk a bezártság heteiben.

Borítókép: Szikora Robi az R-GO együttes énekese a Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének harmincadik évfordulója alkalmából rendezett Szabadságkoncerten, a budapesti Hősök terén 2019. június 16-án, az 56-os vértanúk emléknapján

Két túrázó majdnem lezuhant egy hegyről, gyökerekbe kapaszkodtak
Egy nő és egy férfi indult el túrázni október 23-án, de mindketten megcsúsztak a sziklákon és majdnem lezuhantak a hegyről a sötétben. A rendőröknek és a tűzoltóknak köszönhetik az életüket.
Orban: Fontolgatjuk egy olyan intézkedés bevezetését, amely megtiltaná az éjszakai közlekedést
Talán ez lesz az utolsó éjszaka, amikor át kell állítani az órákat
Egy plusz óra alvással megkezdődik a téli időszámítás.
A Real Madrid nyerte az El Clásicót
3-1-re győztek a vendégek.
Világjáró bölcsis: 24 hónap alatt, 24 országban járt a kétéves Poldi
Markó Leopold mindössze háromhetes volt, amikor megkapta első útlevelét. Édesanyja és édesapja már a születése előtt is járta hátizsákkal a világot, és szerették volna ezt az életformát megtartani gyerekes szülőkként is. Sikerült.