Hallgassa élőben!

Sorsoltak a Román Kupában

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) székhelyén kedden délelőtt kisorsolták a Román Kupa nyolcaddöntőjének párosítását.

A nézők talán örülnek, a két csapat játékosai valószínűleg kevésbé, mivel a sorozat már ezen szakaszában megrendezik az örökrangadónak számító két fővárosi együttes találkozóját, a Dinamo és a Steaua összecsapását. A sorozatban még állva maradt II. ligás együttesek első osztályú csapatokat fogadhatnak február 10-én hazai pályán, de természetesen elkerülhetetlen volt, hogy első osztályú alakulatok is összekerüljenek a kupa ezen szakaszában. A találkozók közül több is a képernyőre kerülhet, ezek pontos idejét a televíziókkal való egyeztetést követően hozza nyilvánosságra a FRF versenybizottsága, a képernyőre nem kerülő összecsapásokat 13.30 órai kezdettel rendezik meg.

A nyolcaddöntő műsora: Kolozsvári Universitatea–Aradi UTA, Târgu Jiui Viitorul Pandurii– Medgyesi Gaz Metan, Călăra§i Dunărea–Turris Turnu Măgurele, Temesvári ASU Politehnica–Giurgiui Astra, Ploie§ti Petrolul–Jászvásári CSMS, Konstancai Farul–Târgovi§tei Chindia, Bukaresti Dinamo–Bukaresti FCSB, Boto§ani FC–Craiovai Universitatea.



Országszerte megemlékeznek a 100 éve született Mészöly Miklósról
Határon innen és túl számos konferencia, folyóirat foglalkozik az író életművével.
Vadászni ment a szabadnapos rendőr, körözött bűnözőt fogott
A rendőrnek a körözési nyilvántartásból volt ismerős a férfi arca.
Programsorozattal ünnepli tavasszal a 120 éves magyar filmet a Nemzeti Filmintézet
Vetítésekkel, kiállítással és egyéb programokkal ünnepli idén az első megrendezett magyar film, A táncz születésének százhuszadik évfordulóját a Nemzeti Filmintézet (NFI).
CNCAV: 134.807 személy kapta meg a koronavírus elleni vakcinát az elmúlt 24 órában
Messi csak kétmeccses eltiltást kapott
Lehetett volna 12 is, de nem lett.