Önbecsapás

„Úgy jöttünk ide, hogy pontot szeretnénk szerezni, szóval nem vagyunk elégedettek. A meccs elején türelmetlenek voltunk, ők pedig korán vezetést szereztek, ami felborította a tervet. Az NB I-ben mi játsszuk azt, amit ők most ellenünk. Tudjuk, hogy az Európa-liga nagyon erős szint, most is tapasztaltuk. Próbálunk fejlődni.”

Ezt Botka Endre, a Ferencváros válogatott védője nyilatkozta azt követően, hogy a magyar bajnok 2–0-ra kikapott Sevillában a Betistől. A Fradinak tehát most sem sikerült pontot szereznie, amivel egyedül áll az Európa-liga mezőnyében, rajta kívül nincs olyan csapat, amelyik öt forduló után még egy döntetlent sem tudott összehozni. Ez roppant szomorú, ám Botka Endre mondott valamit, ami sokkal lényegesebb a Ferencváros pillanatnyi helyzeténél az európai porondon: „Az NB I-ben mi játsszuk azt, amit ők most ellenünk.”

Ez a mondat engem visszaröpített 1999. szeptember 14-éig, amikor a Debrecen az UEFA-kupában Wolfs­burgban kikapott 2–0-ra. Amúgy remek meccset játszott, méltó ellenfele volt a német csapatnak, de az jobb volt, és ezt elismerte a lefújás után Pető Zoltán, a Loki védője is. Azzal magyarázta a vereséget, hogy ha ők hétről hétre ilyen kihívások előtt állnának, ilyen iramú meccseket játszanának, akkor ez az eredmény most más lenne – én pedig ezt hallgatva csak arra tudtam gondolni, hogy ezt vajon ki tiltja meg.

Vajon mi az akadálya annak, hogy a profi futball élvonalában minden csapat annyira hajtson, mint egy német; a tudás más kérdés, Pető Zoltán sem arról beszélt.

Ráadásul igaza is volt: a képességeket tekintve az a Debrecen nem állt sokkal a Wolfsburg alatt, amit igazolt a visszavágón elért 2–1-es győzelem is, tehát a továbbjutás nem sokon múlott.

A gond az, hogy hiába telt el azóta huszonkét év, még mindig itt tartunk. A magyar futballban elképesztő mértékű fejlesztések történtek az utóbbi tíz évben, és bár szép eredmény, hogy például a Ferencváros egy éve vitézkedhetett a Bajnokok Ligája csoportkörében, most pedig ott lehet az Európa-ligában, még mindig azzal kell szembesülnünk, hogy a magyar bajnokság és közeg nem vértezi fel a legjobbját a nemzetközi megméretésre. Ráadásul úgy, hogy Sevillában a kezdőcsapatban mindössze három magyar futballistának jutott hely, és a legkevesebb az, hogy ezeken a tényeken fennakadunk, és elgondolkodunk. Hogy lássuk: tényleg előreléptünk-e annyira, mint amennyire hisszük. Botka Endre eljutott odáig, hogy nem csapja be önmagát. A példája követendő.