Zene

12 éve

Az Omega formáció, amely 1968 májusában Londonba érkezett, és első angliai turnéja során, a Rolling Stones lemezeit is kiadó Decca égisze alatt, úttörőként a magyar beat történetében önálló albumot készithetett.

12 éve

Egyedül képviselte hazánkat Japánban augusztus elején a miskolci Fazekas Gyermekkar. A Hamamatsuban megrendezett Nemzetközi Ifjúsági Kórusfesztiválon műsorukkal nagy sikert arattak.

12 éve

Máriapócs, Tiszadada - A nyíregyházi nemzetközi kórusfesztivál keretében Máriapócson és Tiszadadám is lesz hangverseny.











Michelle Pfeiffer a futópadon perdült táncra
Azok közé a hollywoodi hírességek közé tartozik, aki szépen, méltósággal öregszik.
Tavaly épült a legtöbb lakás az elmúlt tíz évben
Az emelkedő jövedelmek, az alacsony kamatkörnyezet és a csok is kedvezően hat.
Nem zöldebb az elektromos autó a hagyományosnál
A járműveket le kell gyártani, az energiát meg kell termelni és eljuttatni az akkumulátoraikba, ami jelentősen fokozza a környezeti terhelést is.
Craiován járt az olasz állampolgár, akiről utólag kiderült, koronavírussal fertőzött
Craiován járt február 18-a és 22-e között az az olasz állampolgár, akiről Olaszországba való visszatérte után kiderült, hogy koronavírussal fertőzött – közölte a külügyminisztérium.
Nem láthatták a kosaras-sikert
Nézők „kizárásával” játszott vasárnap barátságos, előkészületi mérkőzést az Antonio Alexe Sportarénában a Nagyváradi VSK férfi kosárlabda együttese. Ellenfele a magyar Székesfehérvári Alba volt, amelyet a váradiak négy ponttal, 79–75 arányban győztek le.