Újdonságok

2020.10.21. 12:30

„Új szelek fújnak” a Román Postánál

Mivel az utóbbi időszakban a koronavírus-járvány miatt megnövekedett az online megrendelések és a nemzetközi import küldemények száma, a Román Posta úgy döntött, hogy korszerű logisztikával továbbfejleszti a kiszállítói hálózatát. Ennek alappillére 167 postafiók (157 városi és 10 falusi környezetben), melyeket ellátott autókkal, számítástechnikai és kommunikációs infrastruktúrával, eszközökkel, valamint megfelelő létszámú humán erőforrással. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a Román Posta arra is törekszik, hogy megerősítse a szerepét az e-commerce típusú szolgáltatások piacán – olvasható a társaság közleményben. A StaiAcasă Plus szolgáltatásán keresztül például gyorsan és úgymond az ajtójáig leszállítja a csomagjaikat azon ügyfeleinek, akik átlaghőmérsékletű élelmiszereket rendelnek, de akár nem élelmiszer jellegű termékeket is, a partnercégeken keresztül. Ez a szolgáltatás azonban egyelőre csak a megyeszékhelyeken és ezek 20 kilométeres vonzáskörzetében érhető el, a küldemény súlya pedig nem haladhatja meg a 30 kilogrammot. A tarifákat a szerződéses viszony alapján állapítják meg, a küldemények maximum öt napon belül célba érnek. Track & Trace rendszerben nyomon követhető a csomag útja, és a megrendelők SMS-ben vagy telefonon keresztül kapnak értesítést erről – ígéri a Román Posta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában