Korlátozások

2020.07.01. 08:36

Tătaru: Kissé túl korán lazítottunk

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerint a romániai lakosság 'kissé túl korán' lazított a távolságtartási szabályokon.

A szaktárca vezetője figyelmeztetett, hogy két hete nő a koronavírusos megbetegedések száma. A kormány képes kezelni a helyzetet, de óvatosságra és elővigyázatosságra van szükség: a higiéniai és távolságtartási szabályok követésére és maszkviselésre – szögezte le a román közszolgálati televíziónak adott kedd esti nyilatkozatában.

Megerősítette, hogy elhalasztják a július elsejétől várt lazítást, hozzátéve, hogy július végén, augusztus elején visszatérhetünk a 'nagyjából normális' életvitelhez.

'Azért mondok nagyjából normálist, mert hozzá kell szoknunk, hogy egy vagy két évig kitart ez a vírus, akaratlan átvitelekkel és enyhe hullámokkal, amilyenekkel az influenzaszezonban is találkozunk' – mondta Tătaru.

A miniszter szerint a COVID-19 betegség létezésében való kételkedés is hozzájárult az esetszámok növekedéséhez. A kételkedőknek azt tanácsolta, hogy látogassanak el a koronavírusos eseteket fogadó kórházakba, és győződjenek meg arról, hogy 'a betegség létezik, súlyos formái vannak, és 30-35 évesen is bele lehet halni'.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában