Büntetnek

2020.03.28. 10:14

Súlyos bírságok a koronavírus-járvány elleni intézkedések be nem tartása esetén

A magánszemélyek kétezer és húszezer lej közötti, a jogi személyek 10 ezer és 70 ezer lej közötti bírsággal sújthatók a koronavírus terjedését fékezni hivatott intézkedések be nem tartása esetén – jelentette be pénteken a miniszterelnöki kancellária vezetője, Ionel Dancă.

A hatósági intézkedések be nem tartása miatt kiszabható bírságok súlyosbításáról csütörtöki ülésén döntött a kormány.

Egy másik intézkedés értelmében a közintézmények és hatóságok által kibocsátott valamennyi dokumentum érvényessége meghosszabbodik 90 nappal a szükségállapot megszűnésétől számítva.

Módosította a kormány a rendőrök és a katonák jogállását is. Az erről szóló sürgősségi rendelet szerint a rendvédelmi intézmények pihenőszabadságon levő alkalmazottait visszahívják dolgozni. Emellett arról is rendelkezik a jogszabály, hogy a missziók miatt indokolt áthelyezésekhez nem szükséges az alkalmazott hozzájárulása, ugyanakkor a szükségállapot időszakában felfüggesztik az előre hozott nyugdíjba vonulással kapcsolatos eljárásokat is.

Borítókép: Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában