Koronavírus Romániában

2020.08.11. 15:06

Öt milliárd lejt költött az állam június 30-áig a járvány hatásainak enyhítésére

Június 30-áig ötmilliárd lejt fordított a kormány az állami büdzséből, az önkormányzatok költségvetéséből, avalmint a munkanélkülisegély-alapból a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatos intézkedésekre – derül ki a Számvevőszék keddi közleményéből.

Ennek értelmében a Számvevőszék a központi és helyi közigazgatás 949 entitását ellenőrizte a május és július közötti időszakban. A közpénzeknek a szükségállapot ideje alatti kezelését vizsgáló ellenőrzés eredményeit tartalmazó jelentést elküldték a parlamentnek.

Az ebbe foglaltak szerint az 5 milliárd lejes összeg 73 százalékát (3,69 milliárd lejt) a kényszerszabadságra küldött alkalmazottaknak fizetett állami támogatás emésztette fel, 13 százaléka (662 millió lej) szintén olyan állami támogatásokra fordították, amelyeket azok kaptak, akik tevékenységük felfüggesztésére vagy jelentős mértékű csökkentésére kényszerültek a járvány miatt, 5,3 százalék (266 millió lej) az egészségügyi készlettel kapcsolatos költségekre fordították, a többi pénzt pedig a kockázati pótlékok kifizetésére és egyéb, a szükségállapottal összefüggésben felmerült kiadásokra.

A jelentés értelmében ugyanakkor a Számvevőszék által átvizsgált intézményekhez 214,7 millió lej (44,4 millió euró) folyt be adományként és támogatásként. A dokumentum rámutat arra is, hogy az ellenőrzött időszakban a pénzügyi és számviteli rendellenességek becsült értéke 659 millió lejre, az okozott kár összege pedig 38,3 millió lejre tehető. A jelentés elolvasható a Számvevőszék honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában