Koronavírus Romániában

2020.04.03. 12:34

Nelu Tătaru: 3183 személynél mutatták ki eddig a koronavírussal való fertőződést

Románia területén 3183 személynél mutatták ki eddig a koronavírussal való fertőződést – jelentette ki Nelu Tătaru egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján.

A miniszter szerint 281 személyt nyilvánítottak eddig gyógyultnak.

A fertőzöttek 75 százaléka 40 és 79 év közötti. A koronavírus-fertőzésben elhalálozott személyek átlagéletkora 66 év, többségük más, krónikus betegségben is szenvedett. Az igazolt esetek 45,7 százalékánál kontaktszemélyről van szó, és ezek száma növekedőben van. Az egészségügyi személyzet a fertőzöttek 16,2%-át teszi ki, vázolta fel Tătaru. Rámutatott ugyanakkor, hogy Suceaván kezdenek visszaállni a dolgok „a normális kerékvágásba”.

„Jelen pillanatban három fertőzési gócot tartunk számon: Suceava, Arad és Déva” – fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, hogy Suceaván és Aradon személyesen ellenőrizte a helyzetet és hamarosan Dévára is ellátogat.

A járvány idejére az egészségügyi minisztérium irányítása alá vonják a helyi hatóságok alárendeltségébe tartozó kórházakat. A tárcavezető szerint ez azt is jelenti, hogy az egészségügyi intézmények vezető tisztségeit ellátó személyek kinevezése, illetve menesztése is átkerül a szaktárca hatáskörébe.

Tătaru rámutatott, a kormány 350 millió lejjel egészítette ki az egészségügyi minisztériumnak a válságos állapotban levő betegek megfigyelésére és kezelésére szánt költségvetését. Ebből 209 millió lejt 132 kórház intenzív osztályának juttatnak gyógyszerek, egészségügyi eszközök, fogyóanyagok és a kritikus állapotban levő betegek számára szükséges antibiotikumok vásárlására. Tizenhárom megyei kórház között több mint 19 millió eurót osztottak szét, többek között orvosi felszerelések, Real Time PCR diagnosztikai műszer és lélegeztetőgépek beszerzésére. A tárcavezető szerint a következő napokban további 39 millió eurót osztanak szét a kórházak között.

A megyei közegészségügyi igazgatóságok (DSP) és mentőszolgálatok a következő napokban ezer-ezer főt alkalmaznak. A tárcavezető szerint a DSP-nél azért van szükség a munkaerő mintegy 25 százalékos bővítésére, mert a jelenlegi személyzettel nem lehet elvégezni a koronavírus terjedése miatt szükséges epidemiológiai vizsgálatokat. A mentőszolgálat állománya szintén bővítésre szorul – magyarázta Nelu Tătaru.

 

445 új koronavírusos megbetegedést igazoltak az elmúlt 24 órában Romániában, és ezzel 3183-ra nőtt a fertőzöttek száma – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Jelenleg 83 beteget ápolnak az intenzív osztályon.

A fertőzöttek közül 283-at gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból, közülük 126-ot Bukarestben, 58-at Temes megyében, 34-et Iaşi, 5-öt Krassó-Szörény, 6-ot Prahova, 16-ot Konstanca, 8-at Dolj, 8-at Kolozs, 7-et Brassó, 5-öt Galac, 2-t Bihar, 2-t Arad, 2-t Argeş és egyet-egyet Brăila, Maros, Neamţ és Fehér megyében.

Péntekig 116 halálos áldozata volt a koronavírusnak Romániában.

 

Megye/Főváros

Megbetegedések száma

1

Fehér

13

2

Arad

110

3

Argeș

12

4

Bákó

24

5

Bihar

44

6

Beszterce-Naszód

27

7

Botoșani

44

8

Brassó

124

9

Brăila

13

10

Buzău

12

11

Krassó-Szörény

17

12

Călărași

26

13

Kolozs

108

14

Konstanca

117

15

Kovászna

38

16

Dămbovița

19

17

Dolj

27

18

Galați

90

19

Giurgiu

22

20

Gorj

8

21

Hargita

1

22

Hunyad

108

23

Ialomița

45

24

Iași

72

25

Ilfov

60

26

Máramaros

46

27

Mehedinți

11

Maros

55

29

Neamț

150

30

Olt

8

31

Prahova

27

32

Szatmár

16

33

Szilágy

7

34

Szeben

27

35

Suceava

866

36

Teleorman

24

37

Temes

126

38

Tulcea

6

39

Vaslui

11

40

Vâlcea

8

41

Vrancea

70

42

Bukarest

544

Összesen

3183

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában