Díjemelés

2021.10.14. 16:20

Megbírságoltak négy gázszolgáltatót

Összesen 2,7 millió lejre bírságolt az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) négy gázszolgáltatót, amiért azok a rögzített áras szerződések hatálya alatt emelni akarták a díjakat.

Az ANRE a fogyasztóktól érkezett panaszok alapján vizsgálta meg a szolgáltatók által kiküldött típusajánlatokat, illetve azt, hogy az ezek nyomán végzett esetleges szerződés- és tarifamódosítások a vonatkozó törvényi kötelezettségek betartásával történtek-e. Az ellenőrzések nyomán összesen 2,69 millió lejre bírságoltak meg négy gázszolgáltatót. Az Engie Románia, az E.ON Energie Románia és a Restart Energy One egyenként 800 ezer lejes bírságot, a Premier Energy pedig 200 ezer lejes büntetést kapott.

A szolgáltatók a meghatározott időszakra (6-12 hónapra) érvényes, fix árat tartalmazó ajánlatokban nem tettek említést arról, hogy fenntartják maguknak a jogot a tarifák megváltoztatására, és ezáltal nem tettek eleget az átlátható és egyértelmű tájékoztatásra vonatkozó kötelezettségüknek; ugyanakkor az ügyfeleknek kiküldött értesítés szerint szándékukban állt változtatni az árakon 2021 októberétől, illetve novemberétől – magyarázta az ANRE.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában