Hivatalos

2020.05.28. 14:58

Június elsejétől nyitnak a teraszok, és nyilatkozatra sem lesz szükség

Kinyithatnak a teraszok június 1-jétől – jelentette be Klaus Iohannis államfő a koronavírus-járvány kezelését célzó intézkedésekről a kormány képviselőivel folytatott egyeztetést követően.

Nyíregyháza, 2020. május 4. Felszolgáló kiviszi a rendelést a vendégeknek egy kávézó teraszán Nyíregyházán a Kossuth téren 2020. május 4-én. A koronavírus-járvány miatti korlátozások Budapesten és Pest-megyén kívüli részleges feloldása értelmében vidéken ismét kinyithattak az éttermek és kávézók teraszai, kerthelyiségei. MTI/Balázs Attila

Forrás: MTI

Fotó: Balázs Attila

A Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában az államfő azt mondta, jövő hónap elejétől kinyithatnak a teraszok, de csak bizonyos óvintézkedések betartásával, amelyeket a későbbiekben közölnek majd. 'Az asztaloknak legalább két méter távolságra kell lenniük egymástól, és egy asztalnál legfeljebb négy személy ülhet. Így a dolgok, mondjuk úgy, ellenőrzés alatt lesznek„ – fogalmazott az elnök.

Ugyancsak június 1-jétől indulhat a strandszezon, azzal a feltétellel, hogy a napozóágyakat egymástól legalább két méterre helyezzék el. Újraindul a nemzetközi autós és vasúti közlekedés, és ismét lehet – a fizikai távolságtartás, valamint a higiéniai szabályok betartásával – olyan szabadtéri rendezvényeket tartani, amelyeken a résztvevők száma nem haladja meg az ötszázat.

”Június 1-jétől szabadon lehet közlekedni a települések között. Tehát nem lesz szükség nyilatkozatra, amikor gyalog, kerékpárral vagy gépkocsival elhagyjuk a lakhelyünk szerinti települést' – részletezte az államfő.

Iohannis elmondta azt is, hogy június 1-jétől nézők nélkül rendezhetők szabadtéri sportrendezvények, kivéve a kontaktsportokat.

Másrészt az elnök továbbra is óvatosságra és a szabályok betartására inti az embereket. „Ma is csaknem 200 új esetünk van, és majdnem 200-an vannak az intenzív terápiás osztályon. Tehát még nem mondhatjuk, hogy jelentősen visszahúzódott volna a járvány, ezért továbbra is érvényes, hogy: Figyelem, figyelem, figyelem” – fogalmazott

Klaus Iohannis csütörtökön megbeszélést tartott a Cotroceni-palotában a COVID-19 járvány kezelését célzó intézkedésekről. A találkozón részt vett Ludovic Orban miniszterelnök, Marcel Vela belügyminiszter, Monica Anisie oktatási miniszter, Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, Virgil Popescu gazdasági, energiaügyi és üzleti környezetért felelős miniszter, Nicolae Ciuca védelmi miniszter, Cătălin Predoiu igazságügy miniszter és Raed Arafat, a katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában