Koronavírus Romániában

2020.03.20. 14:31

Iohannis felelősségteljes magatartásra szólítja fel a lakosságot

Felelősségteljes magatartásra és a hatóságok által elrendelt intézkedések betartására szólította fel Klaus Iohannis államelnök pénteken a lakosságot.

'Olyan válsághelyzetben vagyunk jelenleg, amely néhány hónappal ezelőtt elképzelhetetlen volt az egész emberiség számára. Tudom, hogy mindenikünk élete megváltozott és minden nap aggódunk szeretteink egészségéért. Védekezésként szigorú intézkedéseket hoztunk és továbbiakat kell hoznunk. (...) Kedves romániaiak, viselkedjenek felelősségteljesen. Minden erőfeszítés, bármily apró is, hozzájárul a járvány megfékezéséhez. Legyünk szolidárisak ebben a nehéz időszakban, mivel tőlünk, mindannyiunktól függ, hogy szerencsésen át tudjuk vészelni ezt a helyzetet' – szólít fel Iohannis az Államelnöki Hivatal honlapján közölt üzenetében.

Az államfő hangsúlyozza, hogy nagyon fontos betartani a hatóságok által elrendelt szabályokat.

'Mindegyikünknek be kell tartania a hatóságok rendeleteit! Mindenki oltalmazza saját magát és szeretteit, tartsuk be egymással szemben a fizikai távolságot, ne szorítsunk kezet ismerőseinkkel, kerüljük a fizikai kontaktust!' – írja még Iohannis.

Az államfő ugyanakkor kifejezésre juttatta elismerését az orvosok és az egészségügyi dolgozók iránt, akik küzdenek az emberek egészségéért.

'Nekik is adósok vagyunk azzal, hogy a hatósági javaslatokat szigorúan betartjuk, hogy fáradhatatlan munkájuk ne legyen hiábavaló. Életbevágóan fontos, hogy korlátozzuk eme veszélyes vírus terjedését, időt adva ezáltal az orvosoknak, hogy meggyógyítsák a megfertőzötteket' – szögezte még le az államfő.

Címkék#Iohannis

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában