Oktatás

2021.01.14. 16:55

Frissítve/Iohannis: Február 8-ától az iskolák többsége újra kinyit

Kinyit február 8-ától az iskolák többsége – jelentette be csütörtökön Klaus Iohannis.

A Cotroceni-palotában nyilatkozó államfő elmondta: amennyiben a járvány az elmúlt két héthez hasonlóan alakul, a második félévtől kezdve az iskolák nagy részében megkezdődik az osztálytermi tanítás.

„Ez azt jelenti, hogy újra kinyit a legtöbb iskola, és a diákok visszatérnek az iskolába. Gyakorlatilag visszatérünk a decentralizált rendszerhez, amely figyelembe veszi a járvány alakulását az egyes településeken” – mondta az államfő.

Ennek megfelelően – magyarázta az államfő – az úgynevezett zöld övezethez tartozó településeken az összes iskola fizikailag kinyit, minden tanuló megy iskolába. A sárga övezethez tartozó településeken, az óvodások, az elemi iskolások, illetve a vizsga előtt álló nyolcadik és tizenkettedik osztályos tanulók vesznek részt az osztálytermi oktatáson. A piros övezetben csak az óvodások és az 1-4 osztály járnak óvodába, iskolába, a többiek nem. Ha egy településen a fertőzöttségi arány meghaladja 6 ezreléket, a helységet vesztegzár alá vonják, az iskolákat bezárják és online oktatásra térnek át.

Hangsúlyozta: mindez csak akkor érvényes, ha a járványhelyzet nem romlik az elmúlt két héthez képest, végső döntést február 2-án hoznak.

Felsőoktatás

Az egyetemek saját hatáskörben döntik el, hogy a diákok mikortól térnek vissza a tantermekbe – közölte Iohannis.

A Cotroceni-palotában nyilatkozó államfő elmondta: az egyetemi autonómia értelmében, minden felsőoktatási intézmény maga dönt arról, hogy milyen dátumtól kezdi el ismét a tantermi oktatást.

Klaus Iohannis munkamegbeszélést folytatott csütörtökön Florin Cîţu miniszterelnökkel, Sorin Cîmpeanu oktatási miniszterrel, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel, Raed Arafattal, az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetőjével, valamint Dr. Adriana Pistollal, az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) keretében működő Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT) vezetőjével.

Borítóképünkön: Klaus Iohannis

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában