Fizetés-befagyasztás

2019.12.10. 20:12

Iohannis: a hatékony közigazgatáshoz szerkezeti átalakításokra van szükség

Szerkezeti átalakításokra van szükség egy hatékony és karcsú közigazgatási rendszerhez – jelentette ki kedden Klaus Iohannis államfő, aki szerint időszerűvé vált a közméltóságok fizetésének befagyasztása.

Iohannis a Cotroceni-palotában nyilatkozott a sajtónak, ahol többek közt azt a kérdést is neki szegezték, hogy véleménye szerint mennyiben csökkentené a költségvetési hiányt, ha elbocsátásokba kezdenének a központi és helyi közigazgatásban. Az elnök úgy felelt, ez részleges megoldást kínálna.

„A legnagyobb baj az, hogy tömegesen alkalmazták a PSD-seket, akiknek sok esetben megfelelő képesítésük sincs a szóban forgó állásra. De a PSD, látva, hogy elveszíti a kormányzást, utolsó pillanatban előretolta saját bandáit, és ha vissza akarunk térni egy hatékony, karcsú közigazgatási rendszerhez, akkor átszervezésre lesz szükség. Azoknak a személyeknek, akik szakmai okokból nem alkalmasak a feladatra, más munkahely után kell majd nézniük, míg a valódi szakembereket elő kell léptetni, hogy a nagy rendszerek (így a közigazgatás is) visszanyerjék hatékonyságukat” – jelentette ki Iohannis.

A közméltóságok fizetésének befagyasztásáról az államfő úgy nyilatkozott, ezt az intézkedést „időszerűnek” tartja.

Úgy vélekedett, a polgármesterek inkább szimbolikus jelentőségűnek fogják tartani bérük befagyasztását, és el fogják fogadni azt.

(Borítókép: presidency)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában