Hallgassa élőben!

Három új figyelmeztetés a nem szabványos védőmaszkokra

Agerpres

Románia három figyelmeztetést adott ki a nem élelmiszer jellegű termékek riasztási rendszerén (RAPEX) a kereskedelemben levő, nem szabványos védőmaszkokra – derül ki az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) pénteken kiadott közleményből.
Ezeket a maszkokat Elmed, Ouke és Maiken márkanéven forgalmazták, utóbbi gyerekek számára készült.
Az említett termékek nem rendelkeztek valamely, ezen a téren illetékes intézmény jóváhagyásával, így fennáll a lehetősége annak, hogy nem nyújtják a megfelelő védelmet – áll az Európai Bizottság honlapján közzétett riasztásokban.
Ez idáig Románia 25 riasztást adott ki az EU területén forgalmazott, nem szabványos védőmaszkokra.
Claudiu Dolot, az ANPC elnöke hangsúlyozta, hogy ezen a téren ‘nulla toleranciát mutatnak’ a forgalmazókkal szemben.
A hatóság ismét figyelmezteti a vállalatokat, hogy kereskedelembe bocsátás előtt tájékozódjanak az ANPC és az EB honlapján arról, hogy az illető termékek nem szerepelnek-e a nem forgalmazható termékek listáján.

Borítókép: Illusztráció



Óriási átverés: Karácsony Gergelytől rettegnek a bankok
Abszurd hazugságokkal reklámozzák a „bankokat megrengető” befektetést a kiberbűnözők.
Korai fejlesztéssel foglalkozó szervezeteket segített az UNICEF Magyarország
A 2020 elején indított pályázaton öt szakmai szervezet nyert el támogatást.
Drámaian fogy az esőerdő az Amazonasnál
Az amazonasi esőerdő irtása hatalmas mértékben, 17 százalékkal nőtt 2020-ban.
300 milliárdra pályázhatnak az innovatív cégek
Az új EU-s támogatási programok jelenleg társadalmi egyeztetés alatt vannak, de a következő hónapokban a pályázatok jelentős részét kiírhatják.
Különleges koncertet tettek elérhetővé online debreceni zeneművészek
Céljuk, hogy a zenei értékeket élményszerűen mutassák meg a gyerekeknek.