Járványhelyzet

2021.11.11. 15:21

Gheorghiţă: Nem kizárt, hogy ismét növekedni fognak az esetszámok

A hatóságok szerint a következő időszakban várhatóan megáll a koronavírusos megbetegedések számának csökkenése, ugyanakkor a hideg idő beállta és az iskola megkezdésével egyre növekvő mobilitás miatt ismét növekedésnek indulhatnak az esetszámok.

Az oltáskampány koordinátora, Valeriu Gheorghiţă csütörtökön elmondta, a hatóságok becslései szerint a következő egy-két héten belül megáll az elmúlt napokban jegyzett esetszámcsökkenés. Ugyanakkor nem tartják kizártnak, hogy ismét elkezdenek emelkedni az fertőzésszámok, ugyanis a hideg beálltával az emberek többet tartózkodnak zárt térben, és sok helyen ismét megnyitottak az iskolák, aminek hatására nőtt a mobilitás és gyakoribb az emberek közötti interakció.

„Semmi okunk azt hinni, hogy ezután csak jó irányba alakulnak a dolgok. Főleg hogy jelenleg a 12 éven felüli lakosság átoltottsága csak 43 százalék körüli, ami egyértelműen nem válik előnyünkre” – fogalmazott.

Gheorghiţă hozzátette, a negyedik hullámmal nem lesz vége a járványnak. Számos európai országban megfigyelhető, hogy ismét nőnek az esetszámok, ahol azonban magas az átoltottság, nincsen sok súlyos, kórházi kezelést igénylő eset, és kevés az elhalálozás.

Megfelelő közösségi immunitás hiányában azonban Romániában a következő hullámok is ugyanolyan erősek lesznek, mint a negyedik, vagy még erősebbek, „mert a vírus alkalmazkodik és fejlődik (...), egyre ellenállóbbá válik az antitestekkel szemben, az oltás vagy a betegségből való felgyógyulás révén szerzett védelemmel szemben” – magyarázta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában