Kormányiktatás

2021.10.20. 11:21

FRISSÍTVE l Parlament – kormányiktatás/Cioloş: Szavazzanak bizalmat

Fotó: digi24.ro

FRISSÍTÉS

12.53 óra Románia soha nem volt még ennél súlyosabb helyzetben, a politikai válság soha nem húzódott el ilyen hosszú ideig, de a dolgokat nem lehet úgy megoldani, hogy „egy olyan kormányt erőltetünk, amelynek nincs támogatottsága” – jelentette ki Varujan Pambuccian, a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetője a Cioloş-kabinet beiktatásáról szóló szerdai parlamenti ülésen.

Beszédében hangsúlyozta, nem is érti, hogy a jelenlegi körülmények között miért volt szükség erre a parlamenti ülésre.

Pambuccian rámutatott, a nemzeti kisebbségek törvényhozói valós stabilitást akarnak minél előbb, de hozzátette, hogy az előre hozott választások nem jelentenének megoldást a gyors válságkezelésre. A helyzetet csak együtt, tárgyalóasztalhoz ülve lehet megoldani, összegezte.

Hozzátette, miután a hétfői frakcióülésen megoszlottak a vélemények, úgy döntöttek, hogy a csoport tagjai lelkiismeretük szerint szavaznak. Szerintük ez a voks amúgy is szimbolikus lesz, mert a Cioloş-kabinet beiktatására a kisebbségek képviselőinek támogatásával sem lenne esély.

„Néhányan közülünk a kormány beiktatása mellett fognak szavazni, néhányan egyáltalán nem fognak szavazni, pontosan azért, hogy kifejezzük elégedetlenségünket amiatt, hogy késik a politikai helyzet stabilizálódása. Ez lehetővé tenné végre, hogy komolyan foglalkozzunk ezekkel a válságokkal” – szögezte le Pambuccian.


FRISSÍTÉS

12.05 óra Dacian Cioloş 2016-os miniszterelnöki mandátumától kezdődően több kísérlet is történt Romániában az orvosok elhiteltelenítésére – jelentette ki Alexandru Rafila szociáldemokrata párti (PSD-) képviselő a Cioloş-kabinet beiktatásáról szóló szerdai parlamenti ülésen.

A politikus rámutatott, nem lehet visszaállítani az emberek védelmi intézkedésekbe vetett bizalmát és megállítani a járványt, ha továbbra is olyan személyek töltik be a vezető tisztségeket, akik lejáratták az egészségügyi rendszert és az orvosokat.

„Ha ugyanazokkal az emberekkel megyünk tovább, egy szerencsétlen kísérletnek vetjük alá az embereket. A PSD nem fog bizalmat szavazni egy olyan kormánynak, amely ilyen súlyos helyzetbe sodorná a román társadalmat” – fogalmazott.

Hozzátette, az elmúlt időszakban két USR-politikus, Vlad Voiculescu és Ioana Mihăilă vezette az egészségügyi tárcát, és nem sikerült megfelelően felkészíteniük a rendszert sem a kórházi, sem a járóbeteg-ellátásra.


FRISSÍTÉS

12.05 óra Politikai fegyverszünetet ajánlott Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök szerdán, a kormánya beiktatásáról szóló parlamenti ülésen, arra biztatva a törvényhozókat, hogy az ország válságból való kilábalása érdekében szavazzanak bizalmat az általa javasolt kabinetnek.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke plénum előtt tartott beszédében rámutatott, tudatában van annak, hogy egy kisebbségi kormány nem az ideális megoldás, de egészségügyi válsághelyzet van, ezért félre kell tenni a politikai büszkeséget. Hangsúlyozta, hogy az USR semmit nem nyer abból, ha a parlament bizalmat szavaz a kabinetnek, mert abban a hálátlan helyzetben lesz, hogy gyors és súlyos intézkedéseket kell meghoznia. Ennek tükrében Cioloş politikai fegyverszünetet ajánlott a pártoknak, hogy az ország helyzetén pozitív irányban változtassanak.

A kijelölt kormányfő kitért arra is, hogy az USR kormányprogramja megoldásokat ajánl mind a Covid-járványra, mind a megnövekedett energiaárakra, és ezen kívül tartalmazza az országos helyreállítási tervbe foglalt reformokat is.

Cioloş szerint egy USR-kormány biztosítékot jelentene arra, hogy ez a 30 milliárd eurós terv meg is valósul.


FRISSÍTÉS

12.04 óra A Cioloş-kabinet beiktatásáról szóló szerdai parlamenti ülésen a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke, George Simion képviselő bejelentette, hogy nem kíván beszédet tartani a pártjának járó időkeretben.

A politikus ezt azzal indokolta, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem kezdeményezett kormányalakítási tárgyalásokat az AUR-ral és a Szociáldemokrata Párttal (PSD). „Azt mondták, hogy az AUR-al és a PSD-vel szóba sem állnak. Elnézve őket az USR-s kollégáim is tudják, hogy kormányuknak nem szavaz bizalmat a parlament. De ha akarnak tárgyalni velünk, akkor tárgyalhatunk” – jelentette ki George Simion.

Anca Dragu szenátusi elnök figyelmeztette az AUR politikusát, hogy a pártok képviselői egy előre meghatározott sorrendben szólalhatnak fel a parlamentben, ezért használja ki az időkeretet, mert később már nem juthat szóhoz.

Simion így replikázott: „Elnök asszony, akarja vagy sem, hogy átmenjen ez a kormány? Hagyjuk a sorrendet, mert úgy látom, hogy a liberálisok meg sem tudnak mukkanni”.


FRISSÍTÉS

11.43 óra A törvényhozóknak bocsánatot kellene kérniük a választóiktól a válságért – jelentette ki a Cioloş-kabinet beiktatásáról szóló szerdai parlamenti ülésen Kelemen Hunor. A szövetségi elnök közölte azt is, hogy az RMDSZ nem szavaz bizalmat a kijelölt miniszterelnök által javasolt kormánynak.

Beszédében Kelemen Hunor emlékeztette a képviselőket és a szenátorokat arra, hogy az egy évvel ezelőtti választási kampányban a pártok nem véget nem érő konfliktusokat, instabilitást, bizonytalanságot és káoszt, hanem stabilitást, tervezhetőséget, a magasabb életszínvonal reményét ígértek a polgároknak.

„Az elmúlt két hónapban a politikai osztály nagyobbik része csak botrányt, hisztériát és fölösleges politikai balettet nyújtott a polgároknak. (...) Mindenekelőtt bocsánatot kellene kérnünk ezért a választóinktól. Én elnézést kérek tőletek, tisztelt polgártársaim, de ezt nem tehetem meg a parlament összes tagjának nevében. (...) A Románia elé tornyosuló problémákat kellene most megvitatnunk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor azt üzente a Mentsék meg Romániát Szövetség (USR) politikusainak, hogy „ezen a teszten elbuknak”, de holnaptól közös erőfeszítéseket kell tenni a koalíció helyreállításáért.


Arra kérte a törvényhozókat Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök szerdán, a kormánya beiktatásáról szóló parlamenti ülésen, hogy szavazzanak bizalmat egy válságkormánynak, együtt mutatva példát felelősségből az állampolgároknak.

A plénum előtt tartott beszédében a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) elnöke rámutatott, hogy Románia „olyan mély válsághelyzetben van, amelyet már nem lehet tagadni és figyelmen kívül hagyni”.

„Emiatt azt szeretném és javasolnám, hogy ez a mai ülés ne az ellenfél támadására koncentráló, és ezzel választási tőkét kovácsoló politikai beszédek ülése legyen. Én nem azért vagyok itt, hogy bárkit is vádoljak, vagy emlékezetes beszédet tartsak, felelősöket keresve. Azért vagyok itt, hogy beismerjem, magam is elkövettem azt a hibát, hogy felületes és közömbös maradtam, de azért is, hogy vállaljam mindazt, amit ezen túl tenni lehet” – mondta a kijelölt kormányfő a törvényhozóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában