Támogatás

2021.10.22. 19:34

Cseke Attila: alkalmazható a fiataloknak szánt lakások vételárát szabályozó rendelkezés

Elfogadta pénteki ülésén a kormány az alkalmazási szabályozást ahhoz a kormányrendelethez, amely a fiataloknak szánt lakások (ANL) bérleti díját és vételárát rendezi – közölte Cseke Attila fejlesztési miniszter, hangsúlyozva, hogy így elkezdhetik alkalmazni a törvényt mindenhol az országban, és a fiatalok méltányos áron vehetnek lakást.

Az RMDSZ közleményében leszögezik, az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakások vételára és bérleti díja 2020-ban jelentősen nőtt, szinte megduplázódott azt követően, hogy az építőiparban béremeléseket rendeltek el, ugyanis egy lakás eladási árának fedeznie kellett a korábbi szabályozás szerint egy új lakás megépítésének költségét.

„Az RMDSZ javaslatára orvosoltuk ezt a gondot, módosítottuk a törvényt, de ahhoz, hogy az önkormányzatok alkalmazni tudják az új jogszabályt, szükség volt arra, hogy a kormány elfogadja az új alkalmazási szabályozást is. A cél az, hogy a fiataloknak segítsünk abban, hogy biztosítani tudják maguk és új családjuk számára a lakhatást. Ezt az elvet követi az új rendelkezés, amely a 2019-eshez hasonló árakat szab meg” – idézi Csekét a szövetség közleménye.

Az alkalmazási szabályozás a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után lép érvénybe. Ez az ingatlan felépítésének eredeti költségeit veszi alapul, és leszámolja abból az eladás pillanatáig fizetett lakbér egy részét, illetve figyelembe veszi a település besorolását is, így a kisvárosokban olcsóbb lesz a lakás, mint a fővárosban vagy a nagyvárosokban – szögezik le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában