Rács mögött

2020.01.21. 13:00

Börtönben marad Liviu Dragnea

 Elutasította kedden a legfelsőbb bíróság egyik öttagú testülete Liviu Dragnea semmisségi folyamodványát, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke a fiktív alkalmazások perében rá kiszabott három és fél éves börtönbüntetés eltörlését kérte.

A döntés jogerős.

A legfelsőbb bíróság múlt héten tárgyalta Dragnea semmisségi folyamodványát, a bírák azonban akkor elhalasztották a döntéshozatalt, arra hivatkozva, időre van szükségük, hogy mérlegeljék a problémát.

A tárgyalóteremben Dragnea ártatlannak vallotta magát és felmentését kérte.

A PSD volt elnöke ismét cáfolta, hogy ismerte volna Adriana Botorogeanut és Anisa Stoicát, akik – a korrupcióellenes ügyészek szerint – a Teleorman megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság alkalmazásában álltak, miközben valójában a pártnál dolgoztak.

„Szilárdan hiszem, hogy teljesen ártatlan vagyok, és nyolc hónapja ártatlanul ülök a rahovai börtönben. Ezért nem térítettem meg a kárt, mert nem tűnt normálisnak, hogy fizessek egy olyan tett miatt, amelyet nem követtem el. Az önök döntésén múlik, hogy továbbra is a börtönben maradok-e ártatlanul, vagy szabadon engednek” – mondta Dragnea a bíráknak.

Ez volt a második rendkívüli jogorvoslati eljárás, amelyet Liviu Dragnea indított börtönbüntetésének eltörlése érdekében, első semmiségi panaszát 2019 decemberében utasították el.

A volt PSD-elnök még kezdeményezett két pert, amelyektől ítélete felfüggesztését reméli, ezek közül az egyik a bukaresti törvényszéken, a másik a legfelsőbb bíróságon zajlik. Mindkét perben jövő héten kerül sor a tárgyalásra.

Liviu Dragneát tavaly május 27-én ítélték jogerősen három és fél év szabadságvesztésre hivatali visszaélésre való felbujtás miatt.

A vád szerint Dragnea – aki a tettek elkövetésekor a Teleorman megyei tanács elnöke volt – közbenjárt annak érdekében, hogy a PSD megyei szervezetének két munkatársát a gyermekjogvédelmi igazgatóság alkalmazza, és rendszeres havi bért fizessen nekik úgy, hogy közben a két nő soha nem jelent meg hivatalos munkahelyén, és semmiféle tevékenységet nem végzett ott.

Borítókép: INQUAM PHOTOS – George Călin

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában