kormányprogram

2021.10.18. 10:56

FRISSÍTVE l Az USR beterjesztette a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát

FRISSÍTÉS

12.05 óra – A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) hétfőn beterjesztette a parlamentbe a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát.

Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök ezt követően úgy nyilatkozott, olyan kormányra van szüksége az országnak, amely készen áll meghozni „a soron következő nehéz intézkedéseket”.

„Sajnos olyan helyzetben vagyunk, amelyben már nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár egy másodpercet is elvesztegessünk. Olyan kormányra van szükségünk, amely képes meghozni a szükséges döntéseket és azonnal cselekedni” – fogalmazott.

Az USR elnöke hangsúlyozta, kormányprogramjuk „keménynek tűnhet”, de szükség van rá, mert a rendkívüli helyzetek rendkívüli intézkedéseket követelnek meg.

„Első körben a nyilvánvaló prioritásokra fogunk összpontosítani, hiszen azonnali intézkedésekre van szükség az egészségügyi válságból való kilábalás érdekében. Már késésben vagyunk, hiszen látjuk, hogy emberek százai halnak meg naponta, ugyanakkor fel kell készülnünk az energiaválságra, amely keményen sújthatja az embereket ezen a télen” – nyomatékosította Dacian Cioloş.

A szabályzat értelmében az együttes házbizottságoknak össze kell ülniük, hogy megszabják a parlament ülésének időpontját, amelyen szavaznak a kormánynévsorról és a kormányprogramról. Erre 15 napon belül sort kell keríteni.

A kabinet tagjainak meghallgatása az együttes szakbizottságokban zajlik, amelyek konzultatív jellegű véleményezést adnak ki minden egyes miniszterre vonatkozóan.


FRISSÍTÉS

11.47 óra – Kormányprogramjában a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szorgalmazza a kétfordulós polgármester-választás bevezetését és a törvényhozók számának 300-ra csökkentését, a téma kapcsán kiírt referendum eredményének megfelelően.

A hétfő reggel a parlament elé terjesztett dokumentumban ugyanakkor célként jelölik meg a diaszpórában élő román állampolgárokat képviselő törvényhozók számának növelését, az arányos képviselet elérése érdekében.

A koronavírus elleni oltási kampányt illetően a kormányprogramban leszögezik, ez eddig „túlmilitarizált” volt, az új kabinetnek tudományos alapra kell helyeznie az ezzel kapcsolatos közpolitikát, fel kell vennie a harcot az álhírekkel szemben, és elég bátornak kell lennie ahhoz, hogy szankcionálja az oltás megtagadását, ugyanakkor minden intézkedést meg kell hoznia annak érdekében, hogy az oltottak visszatérhessenek normális életükhöz.

Az igazságügyi rendszer tekintetében az USR kormányprogramjában szerepel a Büntetőügyesek nélküli közéletet elnevezésű kezdeményezés gyakorlatba ültetése, az igazságügyben elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészi osztály (SIIJ) felszámolása, az Igazságügyi Felügyelet (IJ) átszervezése, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) átszervezése, valamint a bírák és ügyészek véleménynyilvánítási szabadságát érintő korlátozások megszüntetése.

Az alakulat kormányprogramjában javaslatot tesz egy új közrendészeti és közbiztonsági stratégia elfogadására. Ez – többek között – egy olyan új munkamódszer bevezetését írná elő a csendőrség számára, amely lehetővé tenné a békés lakossággal szembeni túlkapások elkerülését.

A dokumentumban célul tűzik ki továbbá: a Román Posta átszervezését; a kutatásra, fejlesztésre és innovációra szánt költségvetés megkétszerezését; a 2021-2026 közötti időszakra vonatkozó nemzeti kiberbiztonsági stratégia elfogadását; a magán- és jogi személyek számára valamennyi közszolgáltatáshoz hozzáférést nyújtó Egyablakos Ügyintézési Pont kifejlesztését.

Szerepel a kormányprogramban egy új sporttörvény elfogadása, az iskolai sportversenyek újraélesztése, az országos sportszövetségek támogatásának átszervezése és egy új országos ifjúsági stratégia kidolgozása.

A tanügyet illetően a Cioloş-kabinet kormányprogramjában javaslatot tesz – többek között – a tanfelügyelőségek megszüntetésére, továbbá a Meleg étel az iskolákban, valamint az Iskola utáni iskola elnevezésű program kiterjesztésére, a felsőfokú tanintézetek akkreditációs feltételeinek felülvizsgálatára, valamint legalább 9400 gyerek befogadására alkalmas 110 bölcsőde építésére az országos helyreállítási terv keretében.


A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) hétfőn beterjesztette a parlamentbe a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát.

A szabályzat értelmében az együttes házbizottságoknak össze kell ülniük, hogy megszabják a parlament ülésének időpontját, amelyen szavaznak a kormánynévsorról és a kormányprogramról. Erre 15 napon belül sort kell keríteni.

A kabinet tagjainak meghallgatása az együttes szakbizottságokban zajlik, amelyek konzultatív jellegű véleményezést adnak ki minden egyes miniszterre vonatkozóan.

Címkék#USR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában