Tiszteletbeli meghívott

2020.02.14. 12:30

Az Európáért Konferencián vett részt Ludovic Orban

Tiszteletbeli meghívottként vett részt Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök az Európáért Konferencián Münchenben.

Az eseményre a müncheni Biztonságpolitikai Konferencia 56. kiadásának keretében került sor, amelynek 15 éves hagyománya van, és amely a politikai és az üzleti szféra kiemelkedő képviselőit gyűjti össze.

Felszólalásában Orban bemutatta Románia nézőpontjait a közelmúltbeli nemzetközi fejleményekről, külön hangsúlyt fektetve a biztonság és a gazdaság egymásrautaltságára, valamint a globalizációval járó kihívásokra és lehetőségekre.

Ludovic Orban hangsúlyozta hazánk európai és nemzetközi szintű szerepét és hozzájárulását, amelyet az egyes ágazatok növekedése, illetve a nemzetközi termelési láncokhoz való csatlakozása, de a versenyképes adórendszer és a külföldi befektetők vonzása is megkönnyített – olvasható a kormány közleményében.

A román miniszterelnök hangsúlyozta hazánk szilárd Európa-pártiságát, és kiemelte, hogy Románia aktívan részt vesz az Európai Unió legjelentősebb politikáinak megerősítésében, valamint a tagállamok közötti kohézió előrelendítésében.

Ludovic Orban kifejtette, a román hatóságok elköteleződtek amellett, hogy felelősségteljesen kezeljék a nemzetközi téren felbukkanó, egyre összetettebb kihívásokat, többek között az éghajlatváltozás kérdésében. Ugyanakkor aláhúzta: országunk a nyílt és tisztességes kapcsolatok előmozdítására törekedik minden partnerrel szemben szerte a világon – szögezi le a közlemény.

A müncheni Biztonságpolitikai Konferencia 56. kiadásának témája: Felelősség Európáért – új ötletek, új elképzelések. A konferencia célja az európai szintű politikai és gazdasági együttműködés megerősítése, és egy olyan közös fórum létrehozása, amely a lakosság javát szolgáló különböző nézeteket foglalja össze, különös tekintettel az Európai Unió külkapcsolataira.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában