Vizsgálat

2021.06.15. 12:22

Arad: belső vizsgálat indult a megyei kórháznál a „szokatlanul nagy” morfiumfogyasztás miatt

Belső vizsgálat indult az aradi megyei sürgősségi kórháznál, miután azt észlelték, hogy a megszokottnál sokkal több morfium fogyott el a koronavírus-járvány alatt.

Fotó: Illusztráció

A kórház orvos igazgatója, Lenuţa Timiş az AGERPRES hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a vizsgálat a 2020. április 1-je és 2021. május 31-e közötti időszakra terjed ki, és az indokolja, hogy – mint kiderült – ebben a periódusban „szokatlanul nagy mennyiségű” morfiumot és egyéb pszichoaktív szert használtak el a koronavírusos betegeket ellátó intenzív osztályokon. „Valamennyi páciens kórlapját ellenőrizzük” – jelentette ki.

Az igazgató szerint egyelőre csak belső vizsgálatról van szó, rendőrségi kivizsgálás nem indult.

Kórházi források szerint főleg a morfiumfogyasztás nőtt meg az elmúlt év tavasza óta, idén május 31-éig mintegy 11 ezer dózis fogyott el. Egy, a koronavírusos betegeket ellátó 12 ágyas intenzív terápiás osztályon használták el e mennyiség több mint felét, ami hozzávetőlegesen háromszor több ahhoz képest, ami más, szintén COVID-19-betegeket ellátó, de ennél több ággyal rendelkező intenzív osztályokon fogyott el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában