Koronavírus-járvány

2021.06.22. 23:15

A szenátus egyetértett az elektronikus zöldigazolványok kibocsátásával

Fotó: newsmaker

A szenátus kedden plenáris ülésen két határozatot fogadott el, amelyek révén egyetértett az Európai Parlament rendeletjavaslatával a COVID-19 világjárvány idején történő szabad utazást lehetővé tevő elektronikus zöldigazolványok kibocsátására, ellenőrzésére és elfogadására vonatkozóan.

A rendeletjavaslat és az azokat elfogadó két határozat az uniós tagállamok állampolgáraira és a világjárvány idején valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra vonatkoznak. Az első határozat 111 támogató, 13 elutasító szavazatot kapott, 4 tartózkodással, a második 112 támogató, 13 elutasító szavazatot és 4 tartózkodást.

A határozatokban a szenátus megállapította, hogy az Európai Parlament rendeletjavaslata összhangban áll a szubszidiaritás és az arányosság elvével.

Ugyanakkor leszögezi, hogy meg kell előzni a nem beoltott emberek hátrányos megkülönböztetését, és hogy az oltási stratégia minden tagállam saját jogkörébe tartozik.

A felsőház ajánlotta továbbá, hogy a tagállamok a rendeletek hatálybalépésétől számított hat héten át továbbra is használhassák a korábban bevezetett rendszereket, amíg az elektronikus igazolványok teljesen működőképessé nem válnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában