Első tesztelések

2020.03.26. 01:54

Frissítve: A koronavírus egyik lehetséges vakcináját tesztelik Temesváron

Befejezte a koronavírus elleni oltás szintetizálását és megkezdné első, embereken végrehajtatott tesztjeit is a temesvári OncoGen Kutatóközpont – jelentette be szerdán késő este Virgil Păunescu professzor. A hír nem is csak amiatt érdekes, hogy oltóanyag lehet belőle, hanem a módszer, amivel a temesváriak megközelítették a kérdést.

Felcser V. Örs

Tegnap délután, este több romániai portál, köztük a megbízhatónak tartott G4Media is lehozta a hírt, miszerint a Virgil Paunescu egykori egészségügyi tanácsos által vezetett temesvári székhelyű OncoGen Kutató Központ saját Facebook-oldalán bejelentette: megvan a koronavírus elleni vakcina, mintegy 1000 adag, és elkezdődik a tesztelés – egyelőre az emberi sejteken, ha ezek sikerrel járnak, akkor jelentősen lerövidülhet a vakcina előállításának ideje.

A román elnöki hivatal egykori egészségügyi tanácsadója által vezetett intézetnek már csak anyagi támogatásra van szüksége a tesztek lezárásához. „Megkezdtük az emberi sejteken végzett tesztelést, amely egy hónapot vesz igénybe. Ha ez megfelelő sejteket eredményez, vagyis az immunrendszer aktiválódik, antitesteket fejleszt ki, akkor megvitatjuk az országos gyógyszerészeti hatósággal az emberen történő tesztelés lehetőségét. Meg kell jegyezni, hogy ez a vakcina nem igényel állatokon elvégzett kísérleteket, ugyanis nem a klasszikus oltóanyag-előállításon alapul”- árulta el Virgil Păunescu a G4Media.ro portálnak.

A kérdésre, hogy melyek lehetnek a vakcina tesztelési fázisai, elmondta: „először tíz embert tesztelünk. Szerintünk nem várható, hogy a fejlesztésünk mellékhatásokat okozhat. A második szakaszban 50–100 önkéntesen, a harmadik szakaszban pedig 100 -1000 önkéntesen teszteljük”. Păunescu azt is elmondta, szerdán tárgyalásokat folytattak három amerikai befektetési alappal, de az elmúlt napokban Raluca Turcan miniszterelnök-helyettessel is egyeztettek arról, hogy a projekt sikeres befejezéséhez hárommillió euróra van szükségük, ennek támogatására pedig az egészségügyi szaktárcától is segítséget kértek.

A hír nemcsak a román nyelvű sajtóban kapott szárnyra, a tudományos beszámolót a kutatóközpont munkatársai feltöltötték az online tudományos oldalak egyikére, azt azonban tegyük hozzá, hogy mindez idáig kritika, észrevétel, válasz nem érkezett. (Az online tudományos platformok olyan zárt rendszerek, ahova a különböző kutatóintézetek munkatársai feltöltik dolgozataikat, kutatásaik eredményét, az azokból levont következtetéseiket, amelyeket a téma egyéb elismert kutatói kiértékelnek – ezek a platformok nemzetközi jellegűek, így nem elképzelhetetlenen, hogy az OncoGen tanulmányát jelenleg kínai, amerikai, német stb. kutatók gőzerővel elemzik, amint hírt kapunk arról, hogy miként vélelmezték a temesváriak eddigi eredményeit, arról portálunk beszámol majd!)

Az OncoGen Románia, és egyben Kelet-Közép Európa legmodernebb rákkutató intézete, amely több németországi és amerikai egyetemmel működik együtt. A rákkutatás terén értek el komolynak számító sikereket, az egyik ilyen nagy visszhangot kiváltó eredményük a perszonalizált rákgyógyító vakcina, amelynek kifejlesztésében a frankfurti és a drezdai egyetemekkel működtek együtt. Sokkal érdekesebb azonban a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatos kutatásaiknak a története, amelyből még akár azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a temesváriak a fél világot megelőzték ezen a téren (ha nem épp az egészet), és talán a kínaiak is lenyúltak tőlük egy picit. Nem is keveset.

Januárban, látva a koronavírus által Kínában okozott katasztrofális helyzetet, az OncoGen egy oltóanyag kidolgozásán kezdett el gondolkodni, január 31-én, a G4Mediának adott interjújában Virgil Paunescu el is mondja: ha még létezne a Cantacuzino Intézet, akkor kutatásainak eredményét nekik adta volna át, hogy folytassák a vakcina előállíátását. Az interjúban beszámol arról, hogy a kutatásukhoz szükséges nélkülözhetetlen eszközöket Németországból szerzik be, tapasztalataikat megosztják kínai, amerikai, német kollégáikkal. Egyértelmű: az OncoGen már januárban, amikor Európa legfontosabb politikai vezetői, vagy épp a WHO még mit sem sejtett a kontinensünkre leselkedő veszélyről, a temesvári kutatók már a koronavírus elleni oltóanyagon dolgoznak.

Január 29-én az OncoGen a kutatóintézet honlapján angol nyelven publikálja a koronavírus elleni vakcináról szóló elképzeléseit, amelyek a rákos sejtek kutatásaiból leszűrt tapasztalataik alapján egy, a klasszikusnál sokkal hatékonyabbnak mondott (és könnyebben előállítható) oltás képét vázolja fel. A technológia a ”long neoantigen peptides„ eljáráson alapszik, amit a rákkutatásban használnak. Az OncoGen nem egészen két héttel később, 2020. február 6-án a PrePrints platformon is közzéteszi a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésével kapcsolatos tudományos-kutatói elképzeléseit. (A PrePrints egy olyan nyílt platform, ahol a nem befejezett kutatásokhoz tartozó anyagok látnak napvilágot, piszkozatok, munkafüzetek tárhelye, ha így tetszik. )

Alig egy hónappal később a kínai kutatók feltöltenek egy HYPERLINK ”„tanulmányt a BiorXiv honlapra – a cikk tartalma majdnem szóról szóra megegyezik a temesváriak korábbi tanulmányával, persze nem említve a temesvári kutatók nevét.

Februárban történik még egy érdekes dolog az OncoGen háza táján: a temesvári kutatóintézet renoméját egy álhír próbálja megtépázni. A „Románok fedeztek fel egy olyan koronavírus elleni vakcinát, amely csak a fehéreket gyógyítja” címmel megjelenő hoax bejárja a fél világot, azonban ennek kontextusából talán nekünk, laikusoknak egyszerűbb rálátás nyílik arra, hogy miként is közelíti meg az OncoGen az oltóanyag kutatásának problematikáját. Az álhír ugyanis arra alapoz, hogy Virgil Paunescu szerint a különböző népcsoportok géntérképe eltérő, így nem tudna minden ember számára használható vakcinát előállítani, tehát – így fogalmaz a kamuhírek portálja – csak a fehéreket akarja meggyógyítani.

Virgil Paunescu a HYPERLINK Digi24-nek februárban adott interjújában el is magyarázza az álhír mögött húzódó valós koncepciót, és ebből mi is egy könnyebben érthető képet kapunk arról, hogy min is dolgoznak a temesvári kutatók. Amint azt említettük, a rák gyógyításában ismert a perszonalizált vakcina. Azonban a rákos és egészséges sejtek közötti különbségek nagyon kicsik, így az immunrendszer sokkal nehezebben tudja őket megkülönböztetni. A vírusos fertőzések terjedésének leküzdésében így ezek a szofisztikált és bonyolult módszerek hatékonyak lehetnek.

Csakhogy nem működik akkor, ha a járvány százezreket, milliókat érint. Pontosabban működhet, de előtte szükség van azon népcsoportok génprofiljára, akiknek beadják majd a vakcinát – a perszonalizált jellegből adódóan aligha kell magyarázni, hogy miért. Azonban az a mód, ahogy az immunrendszer reagál, eltérően működik a különböző népcsoportok esetében: a miénk hasonló az európaiakéhoz, vagy az Észak-Amerikában élőkéhez, de eltér a dél-amerikaikétól, az ázsiaiakétól. Ilyenformán csak népesség vagy régió szerinti lebontásban lehet beszélni arról a vakcináról, amivel az OncoGen foglalkozik – magyarázta a professzor.

Hol tartanak most a koronavírus elleni vakcinával a nagyvilágban?

Jelenleg két olyan kutatásról tudunk, amelyek az első szakaszban tartanak, az egyik az Amerikai Egyesült Államokban, a másik Kínában zajlik. Az első szakaszban ugyan embereken tesztelik az oltás hatékonyságát, de ez még nagyon kis létszámú csoportokban zajlik: az USA-ban 45, míg Kínában 108 önkéntest vetnek alá az oltásnak. Itt kapnak választ az orvosok arra, hogy hatékony-e az oltóanyag, kifejlődik-e a vírust legyőző antitest a szervezetben, vannak-e mellékhatások, ha igen, melyek azok stb. Zsigmond Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) védőoltás-munkacsoportjának vezetője a Portfoliónak nemrég adott interjújában úgy fogalmazott az első fázisról, hogy annak időtartama 1-3 év, lévén ez a legfontosabb szakasz az oltóanyag kutatásában.

Persze mindenkit az érdekel leginkább, hogy mikor lesz a világon olyan vakcina, amely bárkinek beadható, és amellyel végre legyőzzük ezt a gyilkos vírust. Nos, a tudományos világ abban egyetért, hogy idénre mindez aligha várható, ám az OncoGen által közölt eredmények önmagukban is lenyűgözőek, ugyanakkor az emberi sejteken történő teszteléssel, ami már javában zajlik, – elvileg! – jelentősen lerövidíthetik azt az időt, amire a vakcina-engedélyeztetésre szükség lenne – a sejteken végzett kísérletek ugyanis nagy valószínűséggel előrejelzik, ha az oltás emberre gyakorolt hatása komolyabb mellékhatásokat okozna.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában