NATO 2022

2022.11.28. 17:32

Iohannis: Több szövetséges katonára és előre elhelyezett felszerelésre van szükség a keleti szárnyon

Agerpres

Több szövetséges csapatra és előre elhelyezett katonai felszerelésre van szükség a keleti szárnyon, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének madridi csúcstalálkozóján hozott döntéseket végre kell hajtani - jelentette ki hétfőn, a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közös sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.
Az államfő emlékeztetett arra, hogy az ukrajnai háború kezdetétől szorgalmazta a NATO keleti szárnyának megerősítését, és tárgyalt erről a hétfői négyszemközti találkozójukon Jens Stoltenberggel is. Szerinte a katonai jelenlét növelése nem elegendő, az elrettentéshez és védelemhez előre elhelyezett felszerelésre is szükség van, és erről döntés is született a madridi NATO-csúcson. 'Most azt szeretném, (...) ha a tettek mezejére lépnénk' - fogalmazott Iohannis.
Hangsúlyozta, hogy konkrét tervekre és logisztikai fejlesztésre van szükség, és arra számít, hogy a jövő évi vilniusi NATO-csúcson sokkal merészebb és konkrétabb döntéseket hoznak ezeken a területeken.
'Világosan tudnunk kell, hogy támadás esetén kik, milyen csapatokat küldenek és hová irányítjuk ezeket. Nem hagyhatjuk az ilyen döntéseket az utolsó pillanatra, hogy aztán meglepetés érjen bennünket' - jelentette ki az államfő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában