Szörnyűség

2022.08.10. 17:33

Letartóztatták a családtagjai meggyilkolásával gyanúsított Argeş megyei férfit

Forrás: digi24.ro

Agerpres

Az ítélet 48 órán belül megfellebbezhető.

A gyanúsítottat a szerdára virradóra hallgatták ki, majd 24 órára őrizetbe vették, és az ügyészek az előzetes letartóztatását kérték a törvényszéktől.

Kedden a 112-es egységes segélyhívószámon jelentette egy 48 éves férfi, hogy hazatértekor holtan találta az Argeş megyei Bascov községbeli lakhelyén családjának öt tagját: a feleségét, a gyerekét, az anyósát, az apósát és egyik sógorát. Közölte, hogy szúrt sebek vannak a holttesteken. Később a rendőrség pontosította az információt, hangsúlyozva, hogy az öt holttesten erőszakra utaló nyomok vannak, szúrt sebek azonban nincsenek. Azt is közölték, hogy azonosítottak egy gyanúsítottat egy 53 éves férfi személyében, aki köztudottan mentális problémákkal küzd.

A gyanúsítottat a település közelében fogták el, és nem tanúsított ellenállást. Bascov község polgármestere, Gheorghe Stancu szerint a férfit 2006-ban vették nyilvántartásba középsúlyos értelmi fogyatékossággal. Édesanyjával, édesapjával és fiútestvérével élt egy háztartásban, utóbbi nem volt nős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában