Augusztus 18, Csütörtök

Ilona névnap

Megemlékezés

2022.08.06. 11:04

Ciucă: Meg kell védeni az értékeinket a radikális, populista vagy revizionista akciókkal szemben

Agerpres

Románia a nyugati civilizáció része, nem fog letérni erről az útról, és 'kötelessége ellenállni a radikális, populista vagy revizionista akcióknak és diskurzusoknak' - jelentette ki a mărăşeşti-i Hősök Mauzóleumánál tartott szombati megemlékezéseken Nicolae Ciucă miniszterelnök.
A kormányfő szerint 'ilyen időkben' Romániának határozottan ki kell állnia az értékek mellett, amelyekben hisz és amelyekben osztozik a partnerországaival. Ugyanakkor meg kell védenie a demokratikus értékeket a radikális, populista vagy revizionista akciókkal és diskurzusokkal szemben, amelyek gyűlöletet és erőszakot akarnak kelteni a szabad társadalmakban.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy meg kell becsülni és meg kell védeni azt, amit áldozatok árán szereztünk, nevezetesen a sorsunkról való döntés szabadságát. 'Száz évvel ezelőtt az országot a román katonák áldozatvállalása mentette meg és erősítette meg. Ők a hazaszeretet példáját, a remény, a bizalom és az elszántság leckéjét hagyták ránk, hogy ellenálljunk és győzzünk a nehéz sorssal szemben. Ma mindannyiunkban meg kell találnunk annak az eltökéltségnek egy részét, amely lehetővé tette Románia egységes államként való létezését, akár itthon élünk, akár külföldön, függetlenül személyes meggyőződésünktől és véleménykülönbségeinktől' - fogalmazott Nicolae Ciucă.
Beszédében a kormányfő kitért az ukrajnai háborúra is. Szerinte ez a fegyveres konfliktus befolyásolni fogja mostantól kezdve a romániaiak életét és minden fontos döntését. 'Ennek a háborúnak óriási politikai, gazdasági és társadalmi hatása van. Történelmi válaszúthoz érkeztünk. Jövőnk és jövőbeli jólétünk azon múlik, hogyan kezeljük most a fegyveres konfliktus által okozott válságokat. Szerencsére nem vagyunk egyedül. Románia európai uniós tagsága a gazdasági stabilitás garanciája, a NATO-tagság pedig a biztonságunkat szavatolja' - hangsúlyozta a miniszterelnök.
Nicolae Ciucă szombaton az első világháborús mărăşeşti-i csata 105. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen vett részt a mărăşeşti-i Hősök Mauzóleumánál. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában