Románia

2022.06.23. 15:45

Frissítve - Chesnoiu: Lemondok a miniszteri tisztségről

Agerpres

Adrian Chesnoiu mezőgazdasági miniszter csütörtökön bejelentette, hogy lemond tisztségéből és felfüggeszti párttagságát a Szociáldemokrata Pártban (PSD). Chesnoiu ugyanakkor felkéri képviselő kollégáit, hogy szavazzák meg mentelmi jogának a megvonását. 'Nem követtem el semmilyen bűncselekményt vagy korrupciós cselekményt, és munkámat mindig tisztességgel és odaadással végeztem. Miután a nyilvánosság előtt felmerült a miniszteri munkámmal kapcsolatos gyanú, a következő döntéseket hoztam: kérek minden képviselőt, hogy szavazzon a mentelmi jogom felfüggesztése mellett, mert hiszem, hogy a törvény előtt mindannyian egyenlőek vagyunk, és szeretném, ha lehetőségem lenne eloszlatni minden rám irányuló gyanút; lemondok miniszteri tisztségemből és felfüggesztem párttagságomat a Szociáldemokrata Pártban!' - írta Facebook-bejegyzésben a miniszter.

Nicolae Ciucă kormányfő tudomásul vette Adrian Chesnoiu mezőgazdasági miniszter bejelentését, miszerint lemond tisztségéből - közölte csütörtökön a kormány. 'Románia kormánya továbbra is elkötelezett a végrehajtó testület megfelelő működéséhez szükséges feddhetetlenségi és szakmai normák biztosítása mellett' - olvasható a kormány tájékoztatásában.

 

*

Adrian Chesnoiu mezőgazdasági miniszter mentelmi jogának megvonását kéri a képviselőháztól a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A DNA csütörtöki közleménye értelmében a parlament hozzájárulását kérik, hogy hivatali visszaélés és nem a nyilvánosságnak szánt információk felfedésére való felbujtás gyanújával elindítsák a bűnvádi eljárást egy képviselő ellen, aki miniszteri tisztséget tölt be.

A vádhatóság nevet nem említ a közleményben, a nyomozáshoz közel álló források szerint azonban Adrian Chesnoiu mezőgazdasági miniszterről van szó.

A DNA szerint idén február 9-e és április 11-e között a miniszter utasította egyik beosztottját, aki több vizsgabizottságnak is a tagja volt, hogy ossza meg egyik kollégájával (aki a tárcavezető bizalmasa volt) a minisztérium alárendeltségébe tartozó megyei igazgatóságoknál négy különböző állásra meghirdetett versenyvizsga tételeinek egy részét. A tételeket utólag eljuttatták négy jelentkezőnek, akik közül hárman megszerezték az állást. A DNA megjegyzi, hogy az egyik jelölt a miniszt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában