Románia

2022.04.19. 14:39

Rafila: 2022-ben és 2023-ban 39 millió adag vakcina érkezik az országba

Illusztráció

Illusztráció

Agerpres

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott keddi sajtótájékoztatóján, hogy 2022-ben és 2023-ban hatalmas mennyiségű oltóanyag fog Romániába érkezni, amelynek tárolására nincs kapacitása az országnak. Rafila kifejtette, a 2022-es és 2023-as évre szóló oltóanyag-beszerzésről 2021 májusában kellett dönteniük az illetékes hatóságoknak. Az egészségügyi minisztériumnak akkor két opciója volt: vagy elfogadja, vagy elutasítja a Covid-elleni vakcinák beszerzését - tette hozzá a miniszter.

"Nem tudok felelni arra a kérdésre, hogy mit fogunk csinálni vele, mert hatalmas mennyiségekről van szó, amelyek meghaladják a romániai tárolási kapacitást. Mi, az egészségügyi minisztérium már ismételten megpróbáltunk intézkedni. Tájékoztattuk Románia kormányát, Románia államelnökét, a külügyminisztériumot is, hogy lássuk, mi a helyzet más országokban. A két év során, 2022-ben és 2023-ban összesen mintegy 39 millió adag vakcina fog érkezni" - mondta.

Rafila tájékoztatása szerint idén januárban és februárban már 6,5 millió dózis oltóanyag érkezett az országba, ezeket sikerült eladni Németországnak és Magyarországnak, de az év során várható több millió adagnak még helyet kell találni, mert Romániában nincs elegendő hely a tárolásukra. A helyzetet már ismertették az Európai Bizottsággal.

A miniszter azt is közölte, hogy komoly pénzösszegekről van szó, ezek egy részét a román állam már kifizette, a többit a jövőben kell kifizetnie. Mindeközben csökkent az oltakozási kedv, és csökken a vakcinák továbbadásának lehetősége, sőt, talán még az adományozásuk lehetősége is. "Találnunk kell valami megoldást" - summázta Alexandru Rafila.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában