Románia

2021.12.16. 18:10

Valószínűleg januárban kezdődhet el az 5 és 11 év közötti gyerekek oltása

Forrás: Victor Moussa - stock.adobe.com

Forrás: Victor Moussa - stock.adobe.com

Agerpres

 

Romániában vélhetően januárban kezdődik el az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni oltása - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az országos oltási kampány koordinátora.

Valeriu Gheorghiţă azt mondta, az 5 és 11 év közötti gyerekek a már működő oltóközpontokon belül kialakítandó rendelőkben és a családorvosi rendelőkben vehetik majd fel az oltást. Ez a korosztály a Pfizer által kifejlesztett vakcinát kapja, 21 napos eltéréssel két, 10 mikrogrammos dózist.

Az oltóanyag-szállítási menetrend szerint az első gyerekeknek szánt vakcinaszállítmány januárban érkezik Romániába, így várhatóan január második felében kezdődhet el ennek a korosztálynak az oltása.

Gheorghiţă hangsúlyozta, minden gyermek megkaphatja a vakcinát, a krónikus betegségben szenvedők, illetve a kockázati csoportba tartozó felnőttel egy háztartásba élő gyermekek számára azonban különösen ajánlott az immunizálás.

A hatóságok a 20 százalékos átoltottság elérésére számítanak ebben a korosztályban, ami mintegy 240 ezer gyermek beoltását jelentené. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában