Lelki közösség

2021.11.28. 19:17

Államfői üzenet a hanuka ünnepe alkalmából

A hanuka generációkon át öröklődő hagyománya erősíti a zsidó közösség hitét és reményét – üzente Klaus Iohannis államfő a hanuka ünnepe alkalmából.

A Sergiu Nistor államelnöki tanácsadó által tolmácsolt üzenetben Iohannis felidézte a Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége (FCER) korábbi elnökének, Aurel Vainernek az emlékét, aki a zsidó közösség és az antiszemitizmus elleni küzdelem kiemelkedő alakja volt.

A fények ünnepe alkalmából Klaus Iohannis megerősítette, hogy a román állam elkötelezett az antiszemitizmus megelőzése és leküzdése, az ország zsidó kulturális örökségének megőrzése, a múlt teljes felvállalása, a romániai holokauszt történelmi feltárása és az áldozatok emlékének tisztelete mellett.

„Az Önök ünneplése mindannyiunk számára öröm, ahogyan az elmúlt évszázad bűntettei és tragédiái is közös történelmünk és drámánk részei” – üzente Iohannis, aki azt kívánta a zsidó közösségnek, hogy a béke, a tisztelet és a lelki közösség szellemében töltsék az ünnepeket. „Hag Hanuka Sameah!” – zárta sorait az államfő.

Ezek is érdekelhetik