Hallgassa élőben!

Újabb hadgyakorlatot tartott az iráni Forradalmi Gárda

Újabb hadgyakorlatot tartott szombaton az iráni Forradalmi Gárda, tengerfelszíni célpontok ellen bevethető rakétákat próbáltak ki az Indiai-óceánon elhelyezett célpontokon – jelentette az iráni állami televízió.

A híradásban nem volt szó a rakéta típusáról. A felvételeken az látható, hogy két rakéta csapódik be a tévé tájékoztatása szerint az indítás helyétől 1800 kilométerre lévő célpontba, amellyel „ellenséges hajók” elleni támadást szimuláltak.

Pénteken a Forradalmi Gárda szárazföldi célok ellen bevethető drónokkal és manőverező robotrepülőgépekkel hajtott végre gyakorlatot „ellenséges bázisok” elleni támadást szimulálva.

A gyakorlatokra éppen olyan időpontban kerül sor, amikor Teherán és Washington között ismét tetőfokára hág a feszültség. A korábbi amerikai kormányzattal ellentétben ugyanis Donald Trump kormánya az elszigetelés és nyomásgyakorlás eszközeihez fordult Iránnal szemben. Az Egyesült Államok kilépett az Irán atomprogramjáról kötött nemzetközi megállapodásból, és visszaállította a szankciókat az iszlám köztársasággal szemben.

Válaszul Irán is sorra mondta fel a megállapodásban vállalt kötelezettségeit, és ismét a megengedettnél nagyobb mértékben dúsított uránt kezdett előállítani. A 20 százalékos dúsítási szint jóval meghaladja a 2015-ben aláírt többhatalmi nukleáris megállapodásban megengedett 3,67 százalékot.

Szombaton a megállapodás három európai aláírója, az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország közös közleményben szólította fel Teheránt, hogy álljon el legújabb intézkedésétől, miszerint ismét elkezdett dolgozni egy fém-urán alapú fűtőanyag előállításán kísérleti reaktorok számára.

Berlin, Párizs és London egyhangúlag szólítja fel Teheránt, hogy térjen vissza a 2015-ös megállapodás vállalásaihoz. A három európai hatalom arra figyelmeztette Iránt, hogy a bejelentett urándúsításnak nincs haszna polgári célú felhasználás szempontjából, de katonai vonatkozásai jelentősek lehetnek.

„Erőteljesen hangsúlyozzuk, hogy Iránnak véget kell vetnie ennek a tevékenységnek, és haladéktalanul vissza kell térnie a közös átfogó cselekvési tervben tett vállalásaihoz, ha komolyan gondolja, hogy életben szeretné tartani a megállapodást” – áll a három európai hatalom közleményében.„

”A közös átfogó cselekvési terv (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPOA) az a 2015-ös megállapodás, amelyben több mint 10 évnyi tárgyalásokat követően Irán vállalta nukleáris tevékenységének korlátozását, cserébe a nemzetközi közösség feloldotta az iszlám köztársaságot sújtó szankciók jelentős részét.



Nyomdában az új Várad
Összevont, januári-februári számmal jelentkezik új, de nem ismeretlen köntösben, változatos tartalommal az immár a Gheorghe Şincai Bihar Megyei Könyvtár égisze alatt kiadott kulturális folyóirat, a Várad – olvasható a lap szerkesztőbizottságának szerdai közleményében.
Disznótoros fesztivál, idén másképp
Nagyszalontai segítség a csepeli óvodásoknak
Török László polgármester személyesen adta át a hajdúváros üdvözletét és a hatalmas játékcsomagot a csepeli gyermekeknek. Egy sajnálatos tűzesetben megsemmisült egy csepeli óvoda játékraktára, ennek pótlására gyűlt össze az adománycsomag, amit a szalontai polgármester nyújtott át budapesti kollégájának.
RMDSZ tisztújítás volt Tótiban
Tótiban február 22-én, hétfőn rendezték meg a helyi érdekvédelmi szervezet tisztújítását.
A szakértők szerint itt az ideje, hogy nagyobb hatékonyságú maszkokat viseljünk
A koronavírus új, fertőzőbb variánsainak terjedése miatt a szakemberek azon a véleményen vannak, hogy ideje lenne megfontolni, hogy az emberek vagy egy jó minőségű orvosi maszkot, vagy pedig két maszkot – egy sebészetit és egy textilből készültet – viseljenek egyszerre – számol be az AFP az ednh.news portálon megjelent cikkben.