Ország-világ

2020.10.14. 16:28

Új tulajdonosa lett a Médiapiacnak

A kéthavonta megjelenő újságot Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója vásárolta meg.

Az ismert politológust egyértelműen a jobboldalhoz sorolja eddigi közéleti tevékenysége, mégis egy független, szakmai lapot szeretne a megújult Médiapiacból – értesült a Magyar Nemzet.

Boros Bánk Levente szerint ugyanis eddig leginkább egyfajta balliberális narratíva érvényesült médiaügyekben, a megújult lappal pedig tájékozódási pontot, iránytűt szeretnének biztosítani a szakmának és a közönségnek abban, hogy kontextusba tudják helyezni az általuk fogyasztott médiatartalmakat.

Boros Bánk Levente
Fotó: Bach Máté / Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet interjút is közölt az új tulajdonossal, amit alább közlünk.

Mi viszi rá egy jobboldali, közismert politológust, hogy egy ilyen szakmai lapot megszerezzen? Mi a célja ezzel?

Ez a lap lehetőség arra, hogy független, szakmai értelmezését adjuk Magyarország és a világ médiapiaca működésének, ez az ars poeticánk.

Eddig ugyanis elsősorban a balliberális narratíva érvényesült ebben a kérdésben, akár a hazai kontextust, akár a magyar médiapiac nemzetközi megítélését nézzük.

Így például ha Brüsszelben az utóbbi években terítékre került a magyar média témaköre, akkor csak a szakma balliberális szegmense volt jelen, a saját álláspontjával. Ez ráadásul tapasztalataink szerint sokszor a tények figyelmen kívül hagyásával és a szakmaiság megerőszakolásával történt. Ezért a már korábban is működő, kéthavonta megjelenő magazinból egy mértékadó portált fogunk létrehozni. Ahogy az imént elmondottakból is látszik, a politikai ismeretek kifejezetten szükségesek a média világának megértéséhez, a médiapiachoz kapcsolódóan pedig olyan tudásbázist teremtettünk meg kollégáimmal közösen a Médianéző Központban, amire építeni lehet a Médiapiacnál is.

Nem tart attól, hogy az Ön neve, eddigi tevékenysége miatt úgyis jobboldaliként könyvelik el majd az újságot?

Ahogy említettem, a média világában sok olyan, nem ritkán fals értelmezés lát napvilágot, ami balliberális irányban elfogult. Ezt szeretnénk helyre tenni, kiegyensúlyozni.

Valójában egy tájékozódási pontot, iránytűt akarunk biztosítani a szakmának és a szélesebb közönségnek is abban, hogy kontextusba tudják helyezni az általuk fogyasztott médiatartalmakat.

Mi egy kritikai attitűdöt lehetővé tevő, szélesebb perspektívát igyekszünk nyújtani. Ezért távolabbra tekintünk az egyes médiatermékeknél, s az azokat előállító vállalatok, illetve tulajdonosi kör működését elemezzük, továbbá a politikai háttérszálakat és a mozgatórugókat is láthatóvá tesszük. Mindezekben nem a politikai, hanem a szakmai hozzáállást húznám alá.

Ha megnézzük a korábbi lapszámokat, azokban döntően a baloldalhoz sorolt médiaszemélyiségek jelentek meg. Akkor most ez átbillen a jobboldalra?

Természetesen a baloldali média irányába is nyitott lesz a Médiapiac, a hazai baloldali sajtóorgánumok vezetőivel, tulajdonosaival is szeretnénk interjúkat készíteni, és bemutathatják az innovációikat is.

De nem szeretnénk, ha úgy tűnne az olvasóknak, hogy csak a baloldalon vannak kimagasló médiaszemélyiségek, jó tollú újságírók, ezért kifejezett célunk, hogy bemutassuk azokat a jobboldali médiumoknál dolgozó embereket is, akik kimagasló munkát végeznek a maguk területén. A képernyőn is megjelenő jobboldali médiaszemélyiségek mellett szeretnénk megismertetni a háttérben dolgozó munkatársakat is. A szakmai és a nagyközönség közelebbről is láthatja, milyen újságírók, szerkesztők, vágók vagy operatőrök dolgoznak a médiapiacon általánosságban, de különösen a jobboldalon. Ezzel is egy meglévő hiányt pótolna a lap, hiszen a balliberális sajtó már korábban is nagyobb hangsúlyt helyezett a saját sztárjainak felépítésére. Fontosnak tartjuk, hogy képet kapjanak az olvasók arról, mi zajlik a magyar médiában és annak hátterében. Mivel a média erősen átpolitizált, a politika pedig mediatizált, érdekes dolgok derülhetnek ki a tulajdonosi viszonyok elemzéséből, a politika és a média szféráját övező erődinamikából.

Külföldi médiumoknál is vizsgálják ezeket a mechanizmusokat?

Igen, de mindig igyekszünk a Magyarország szempontjából is releváns történéseket górcső alá venni. Jelenleg például az lehet érdekes, hogy az USA elnökválasztási kampányában milyen szerepet játszott a média. Általánosságban pedig azt érdemes figyelni, hogy a hazánkban jelen lévő nagyobb befektetők, a nemzetközi játékosok hogyan vállalnak szerepet a különböző országokban Magyarországon kívül is, milyen átalakulások mennek végbe az egyes médiacégekben. Ezeknek a folyamatoknak általában politikai következményei is vannak, egyebek mellett ezekre világítanánk rá. Így például könnyebb perspektívába helyezni a Magyarország ellen folytatott brüsszeli lejáratókampány egyes fejezeteit is.

A hazai médiapiacon több hasonló tematikájú lap is működik, hogyan tudnak velük versenyezni?

Terveink szerint elsődleges információforrássá kell a lapnak válni, egyes médiapiaci, de politikailag releváns témák is nálunk jelenhetnek majd meg először. Ebben segítségünkre lesz a Médianéző Központ és a Nézőpont Intézet által felhalmozott szakmai know-how és tudástár, valamint a lapban publikáló, szakmailag elismert újságírók.

Folyamatosan asztalon lesznek az olyan aktuális kérdések is, mint az Index körüli történések. Utóbbiak kapcsán is részben az a célkitűzésünk, hogy a leginkább elterjedt baloldali értelmezés mellett – amely szerint a kormány felelős az Indexen belül kialakult helyzetért – tényszerűen és kontextusában is bemutassuk a történteket.

De igyekszünk majd a hazai és nemzetközi médiában zajló aktuális eseményekről is az elsők között beszámolni. A lap online felülete, amelyet hamarosan szeretnénk teljesen megújítani, erre kiváló platformot teremt.

A közösségi média is egyre fontosabb felületté válik. Ezekkel is foglalkoznak?

Méghozzá kiemelten. E területtel kapcsolatban

az egyik legizgalmasabb kérdés, hogyan szabályozzák a közösségi médiát az egyes országokban, milyen különbségek vannak, és hogy sikerülhet-e uniós vagy nemzetközi szinten közös mederbe terelni például a Facebook tartalmi ellenőrzését.

Szintén vizsgálandó annak a mechanizmusa, hogy a közösségi média már nemcsak továbbítja az információkat, hanem már keletkeznek is ott jelentős hatással bíró tartalmak. Ez a jelenség nagy átfedést mutat a különböző típusú álhírek és például a megtévesztő mémek – az úgynevezett deep fake – problémakörével. A közösségi média helyzete viszont nemcsak tartalmi kérdéseket vet fel, hanem ráirányítja a figyelmet a média világának újdonságaira, amik a közlés felületét, a technikai kérdéseket érintik. Elengedhetetlen, hogy ezzel a területtel is foglalkozzon a Médiapiac.

Mikor találkozhatnak az olvasók a megújult Médiapiaccal?

Online felületünkön és a közösségi médiában mostantól, az első lapszámunkat digitális formában juttatjuk el az érdeklődőknek november elején, s terveink szerint még ez év vége előtt megjelentetünk egy újabb lapszámot is, immár nyomtatott verzióban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában