Tétovák a kerületek Airbnb-ügyben

Egyelőre legfeljebb tájékozódnak, egyeztetnek, de leginkább a kormányra mutogatnak azok a budapesti ellenzéki vezetésű önkormányzatok, ahol a legnagyobb mértékű a rövid távú lakáskiadás szerepe. Bár az új, e hó elejétől hatályos rendelkezések kimondottan kerületi, települési hatáskörbe adták a döntés jogát, Karácsony Gergely főpolgármester szerint a Fővárosi Közgyűlésben is napirendre kerül a téma. Eközben a külföldi turisták kiesésével üresen áll az érintett lakások egy része vagy hosszú távú bérleményként lettek kiadva.

Szinte teljesen eltűntek a külföldi turisták Budapestről a koronavírus-járvány következtében, ami sok más mellett a lakáspiacra is komoly hatást gyakorolt. A főként Budapest belső kerületeiben jellemző rövid távú lakáskiadásban érdekeltek ugyanis azzal szembesültek, hogy nincs vendégforgalom, ezért vagy üresen áll az ingatlanuk, vagy hosszú távú albérletként próbálták kiadni azt – írja a Magyar Nemzet.

A különleges helyzet mindenesetre egyfajta kegyelmi pillanatot hozott, hogy a régóta napirenden lévő, számos konfliktust és vitát, a lakásárak elszállását okozó turisztikai célú lakáskiadást vagy a legismertebb platformról elnevezve az airbnb-ztetést szabályozni lehessen. Az Országgyűlés július közepén fogadta el a kormány által benyújtott javaslatot, mely önkormányzati hatáskörbe rendelte, hogy a helyi települési vagy kerületi képviselő-testület dönthessen arról, egy naptári évben legfeljebb hány napra lehet kiadni turisztikai céllal a lakásokat.

Legtöbb tudás helyben

A döntés után Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról beszélt, jó néhány érv szólt amellett, hogy lépjenek az ügyben: mindenekelőtt az, hogy

a rövid távú lakáskiadás jelentősen hozzájárult az albérlet- és az ingatlanárak növekedéséhez. Ez sokaknak, különösen a fiataloknak jelentett problémát.

Az államtitkár kifejtette, mindez gyakran okoz nehézséget a többgenerációs társasházakban, ami nem véletlen, hiszen egy-két napra érkező turisták és több évtizede helyben élők életét kellene összehangolni úgy, hogy gyakran a párbeszéd alapvető feltételei is hiányoznak.

Dömötör Csaba szerint a kormány a döntés előtt feltérképezte a jól működő nemzetközi gyakorlatokat, és azt látták, hogy számos európai városban született helyi szintű szabályozás.

Ez sem véletlen, hiszen az önkormányzatoknál van a legtöbb tudás, hogy melyek a következmények és melyek a legjobban működő gyakorlatok – fejtette ki.

A leginkább érintett kerületek közül az egyetlen kormánypárti vezetésű Belváros üdvözölte a kérdés önkormányzati hatáskörbe helyezését. Mint lapunknak küldött válaszukból kiderült, a nagyfokú érintettség okán a rövid távú lakáskiadás ügyét folyamatosan figyelemmel kísérik, már csak azért is, mert annak idején az elsők között alkottak erre szóló helyi szabályozást. Az esetleges szigorítással kapcsolatban azonban teljes körültekintéssel kívánnak eljárni, erről tájékoztatást még nem tudtak adni.

Kormányra mutogatás

Ezzel szemben a leginkább érintett belső budapesti kerületek – jellemzően ellenzéki – vezetése úgy tűnik, egyelőre a lépés kritizálásával és a kormányra mutogatással van elfoglalva. Az Airdna.co portál adatai szerint a „bulinegyedes” VII. kerületben még most is csaknem háromezer kiadó lakást tartanak nyilván. Erzsébetvárosban eleve nagy vitát váltott ki, hogy bár a DK-s Niedermüller Péter polgármester a tavaly októberi választás előtt a szórakozóhelyek nyitvatartásának korlátozásával kampányolt, abból szinte semmi sem lett. Most az önkormányzat sajtóosztálya a kerületi igazgatási szünetre hivatkozva nem is válaszolt az airbnb-ztetéssel kapcsolatos kérdéseinkre.

Soproni Tamástól, a szintén jelentős számú airbnb-s lakással bíró VI. kerület momentumos polgármesterétől bővebb választ kaptunk. – Az üzletág szabályozása elengedhetetlen, hogy enyhüljön a lakhatási válság, csökkenjen a túlzsúfoltság és biztosítható legyen a kerületben élők nyugalma.

A szabályozással nem az üzletág ellehetetlenítése a cél, hiszen a bejelentett, korrekt módon működtetett Airbnb-szállások családok megélhetését szolgálják – közölte a kerületvezető, hozzátéve, hogy Terézvárosban minden 15. lakást Airbnb-n adnak ki.

Ugyanakkor Soproni kárhoztatta, hogy a kormány csak egyetlen eszközt ad az önkormányzatok kezébe, és szerinte kísérletet sem tesz a szektor kifehérítésére. – A szabályozás kialakításában együttműködünk a fővárossal és elsősorban a belvárosi kerületekkel – jelezte a polgármester. Ez egyébként fontos is lenne, hiszen ha mondjuk a VI. és a VII. kerület másként lépne, az is előfordulhatna, hogy az airbnb-ztetést a Király utca egyik oldalán korlátoznák, a másikon nem.

Karácsonyi elmélet

V. Naszályi Márta, az I. kerület párbeszédes polgármestere is sajnálatosnak nevezte, hogy az új törvény nem adott szabad kezet az önkormányzatoknak, hanem „csak a kiadható napok számának meghatározását adta a kezünkbe, ami talán a legkevésbé célszerű eszköz”. A polgármester asszony azonban annyi konkrétumot legalább mondott, hogy a szeptemberi képviselő-testületi ülésen döntés születhet.

Az egyébként a törvény alapján nem illetékes főpolgármester is megszólalt az ügyben, mondván, a Fővárosi Közgyűlés augusztusi vagy szeptemberi ülésén napirendre kerülhet a „főváros Airbnb-lakáskiadásról szóló koncepciója”. Karácsony Gergely az Inforádióban erről néhány napja érdekes elmélettel állt elő, miszerint arra ösztönöznék a tulajdonosokat, hogy a nyári időszakban turistáknak Airbnb formájában adják ki lakásukat, a tanév során pedig albérletként diákoknak.

Öröm a Zene döntő és díjkiosztó lesz az A38 Hajón
A verseny győztese három millió forint értékű díjat kap.
Letette a miniszteri esküt Novák Katalin
Még nagyobb hangsúlyt helyezünk arra, hogy megszüntessük a gyermekvállalás előtt álló akadályokat – közölte Novák Katalin.
Veterán gépjárműfecskendők is várnak ránk az Újpesti Tűzoltó Skanzenben
A skanzent Szent Flórián szobra őrzi, és a sétautat nem korlátok, hanem tűzcsapok közé rögzített tömlők szegélyezik.
Megoldódott a botswanai tömeges elefántpusztulás rejtélye
A vízben lévő cianobaktériumokból származó méreganyagok végeztek több mint háromszáz ormányossal.
Keddtől folyósítják a méhészeknek az igényelt támogatást
A mezőgazdasági igazgatóságok kedden elkezdik a méhészeti támogatások kifizetését, a méhészek méhcsaládonként 25 lejt kapnak – jelentette be hétfőn a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium.