Ország-világ

2020.10.28. 18:44

Szijjártó: a kormány kötelessége, hogy fenntartsa az ország működőképességét (videó)

A magyar gazdaság a magyar emberek munkájától lesz sikeres, de ehhez jól működő gazdaságra és munkahelyekre van szükség.

Az emberek életének és egészségének védelme mellett a kormány kötelessége, hogy fenntartsa az ország működőképességét, megvédje a munkahelyeket és újakat hozzon létre – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Zalaegerszegen, a Tungsram Kft. versenyképesség-növelő támogatási szerződésének átadásán.

Szijjártó Péter kifejtette: a magyar gazdaság a magyar emberek munkájától lesz sikeres, de ehhez jól működő gazdaságra és munkahelyekre van szükség. A kormány ezért szövetséget kötött azokkal a vállalatokkal, amelyek a nehéz körülmények ellenére elkötelezték magukat a beruházások mellett. Vállalta, hogy a beruházások felét kifizeti, amely garanciát jelent arra, hogy az adott vállalatnál senkit sem kell elbocsátani.

A következő hetekben és hónapokban – amikor a világgazdaságból érkező hírek kizárólag negatívak, leépítésekről, munkanélküliségről, csődökről szólnak – 904 magyar vállalat 425 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, mellyel 155 ezer munkahelyet tudnak megvédeni – jelezte a külgazdasági és külügyminiszter.

Hozzátette: a vállalatok a fejlesztéssel hosszú távon is versenyelőnyhöz jutnak.

Kiemelte, hogy a Tungsram a világ számos pontján az égők, az izzók szinonimájává vált. A változó világgazdasági környezet magával hozza, hogy számos vállalat kiszorul a nemzetközi piacról, de a Tungsram előtt a fejlesztéssel megnyílnak lehetőségek.

A zalaegerszegi gyáregységben megvalósuló 565 millió forint értékű beruházáshoz a kormány 282 millió forint támogatást nyújt, így 118 munkahelyet tudnak megvédeni.

A miniszter elmondta azt is, hogy Zala megyében 13 vállalat, 5,7 milliárd forint értékben valósít meg beruházásokat, melyhez a kormány 2,5 milliárd forint támogatást nyújt. A fejlesztésekkel több mint 2 ezer munkahelyet védenek meg.

Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy a fejlesztéshez kapott támogatást a különleges üvegkomponensek üzletág kapacitásnövelő beruházására fordítják, így színesüvegbura-termékek költséghatékonyabb, versenyképesebb gyártását tudják megoldani. A Tungsram jövőre lesz 125 éves, története során számos válságot túlélt, és a jelenlegi világjárvány is azt mutatja, hogy egy vállalat ilyenkor elsősorban a hazájára számíthat – mondta az elnök-vezérigazgató.

A Tungsram 2018-ban magyarországi központú, globális márkaként tért vissza a piacra a GE Lighting EMEAT fényforrásüzletágának és globális autólámpa ágazatának felvásárlásával.

A 3700 alkalmazottat foglalkoztató vállalat termékeinek 93 százalékát exportálja, 100 nemzetközi piacon van jelen. A Tungsram Operations Kft. tavalyi bevétele 73 milliárd forint volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában