Ország-világ

2020.08.08. 08:36

Négy év alatt 220 milliárd forinttal többet kaptak a nyugdíjasok

A büdzsé az Európai Unióban is példaértékű juttatásokkal támogatja az időseket.

Forrás: Shutterstock

Fotó: De Visu

Az elmúlt időkben a nyugdíjasok rezsi- és Erzsébet-utalványokat, valamint nyugdíjprémiumot vehettek át többször is, az extra kifizetéseket a gazdaság teljesítménye alapozta meg. Az ilyen juttatások négy év alatt 220 milliárd forintot tettek ki – mondta a Magyar Nemzetnek a pénzügyminiszter helyettese annak kapcsán, hogy a jogosultak a májusi határidőig 7,3 millió rezsiutalványt használtak fel. Tállai András kitért rá, hogy jövőre megindul a 13. havi nyugdíj lépcsőzetes visszaállítása, s kérdezték arról is, lesz-e idén extra juttatás az időseknek.

Az állam a múlt év végén postázott rezsiutalványt nagyjából 2,6 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek, a szelvényeket idén május végéig lehetett beváltani.

„Az államkincstár összesített adatai szerint tavaly 3,2 millió, idén további 4,1 millió utalványt használtak fel az arra jogosultak, a beváltott bónok száma tehát meghaladta a 7,3 milliót” – tudatta a lappal a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András hozzátette: az állam nagyjából 22 milliárd forinttal járult hozzá a nyugdíjasok és családjuk múlt téli rezsikiadásaihoz, az aktuális gáz- és villanyszámlák kiegyenlítéséhez.

Az államtitkár felidézte, hogy

a tavalyi volt a negyedik alkalom, amikor az időskorúak valamilyen utalványt kaptak az államtól.

Először 2016-ban, karácsony előtt vehettek kézhez a nyugdíjasok tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt.

A kormány egy évvel később, 2017-ben is ugyanilyen összegű különjuttatásról határozott, 2018-ban pedig húsvét előtt vitték ki a postások a boltokban elkölthető bónokat. Ezt követte a tavalyi fűtésszezon előtt kiküldött juttatás.

„A különféle utalványokkal minden egyes évben nagyjából 22-26 milliárd forinthoz jutottak a nyugdíjasok, négy esztendő leforgása alatt körülbelül százmilliárd forint került az idősekhez.”

A miniszterhelyettes rögzítette: az utalványok kiosztására az teremtett lehetőséget, hogy a magyar gazdaság az utóbbi időben kiválóan teljesített. „A fellendülés eredményeiből – a kormány álláspontja szerint – az időseknek is részesülniük kell” – fogalmazott Tállai András, majd megjegyezte: a számottevő gazdasági növekedés adott lehetőséget a nyugdíjprémium kifizetésére is. A nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek első alkalommal 2017-ben, majd 2018-ban és tavaly is folyósított az állam nyugdíjprémiumot, illetve azzal megegyező mértékű egyszeri juttatást. Az első évben 27,7 milliárdot fordított erre a költségvetés, a másodikban 41,2 milliárdot, a harmadikban pedig 52,3 milliárdot. Három év nyugdíjprémiuma összesen tehát több mint százhúsz milliárdos kiadást jelentett a közkasszának, s ugyanekkora összeget a jogosultaknak.

A miniszterhelyettest arról is kérdezték, idén számíthatnak-e a nyugdíjasok extra juttatásra. „Nyugdíjprémium a törvény szerint akkor jár, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. Idén viszont a koronavírus-járvány miatt – emelkedő költségvetési hiány és államadósság mellett – zsugorodni fog a magyar gazdaság, mégpedig nagyjából három százalékkal” – mondta Tállai András. Majd – megismételve Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi közlését – arról beszélt: még csak nyár van, így korai az a kérdés, hogy az év végén más típusú juttatás szóba jöhet-e. Ebből a szempontból a szeptemberi és az októberi adatok számítanak lényegesnek.

A jövő évi kilátások ugyanakkor ismertek és mást mutatnak.

A már elfogadott 2021-es költségvetés tartalmazza a 13. havi nyugdíj négylépcsős visszaállításának első üteméhez kapcsolódó kiadást. Az intézkedés nyomán – extra juttatásként – februárban negyedhavi nyugdíjat kapnak kézhez a jogosultak, a nyugdíjasok összesen 77 milliárd forinthoz juthatnak.

„Aztán 2022-ben félhavi összeg jár majd, a 2023-as kifizetés háromnegyed havi összegnek felel meg, 2024-ben és később pedig már a teljes havi ellátás érkezik 13. havi juttatás címén”

– mondta az államtitkár. A kormány számításai szerint 2021-ben – csökkenő államadósság és három százalék alatti hiány mellett – már nőni fog a gazdaság, mégpedig 4,8 százalékkal. „Ez azt is jelenti, hogy az állam nyugdíjprémiumot folyósíthat.”

Erre a célra a nyugdíjbiztosítási alapban 53 mil­liárd forintot különített el a költségvetés – ismertette a miniszterhelyettes. Jövőre tehát jelentős, 130 milliárdos extra támogatást kaphatnak a nyugdíjasok, míg az egyéb nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek további 16,9 milliárd forint áll rendelkezésre az említett támogatásokra. Az államtitkár szavait azzal zárta: a kormány korábban arra tett ígéretet, hogy garantálja a nyugdíjak értékállóságát, ugyanakkor az is lényeges, hogy ha a gazdaság jól teljesít, a kedvező hatásokat – saját pénztárcájukon – a nyugdíjasok is megérezzék. Úgy vélte: a magyar költségvetés az EU-ban is példaértékű pluszjuttatásokkal támogatja az időskorúakat.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában