Fehér Könyv

2020.03.02. 20:51

Megtartotta alakuló ülését az IM digitális szabadság bizottsága

Hétfőn tartotta alakuló ülését az Igazságügyi Minisztérium digitális szabadság bizottsága, amelyet azzal a céllal állított fel Varga Judit igazságügyi miniszter, hogy a tech óriáscégek működését átláthatóvá tegye, és megvizsgálja azok jogi szabályozási környezetét a hazai tapasztalatok és a nemzetközi példák alapján.

Varga Judit igazságügyi miniszter a minisztérium épületének egyik erkélyén, Budapesten 2020. február 27-én.

Forrás: MTI/MTI Fotószerkesztőség

Fotó: Mohai Balázs

Varga Judit igazságügyi miniszter elmondta:

a bizottság feladata feltárni, hogy a technológiai cégek milyen hatással vannak a jogállam intézményeire és működésére, a személyes szabadságjogok érvényesülésére és az alapvető demokratikus normákra.

Kifejtette: a bizottság az elmúlt évtizedek egyik legmeghatározóbb kihívására kíván választ adni, mely nem más, mint hogy képesek leszünk-e uralni a technológiát vagy a technológia uralja majd az életünket, a jog uralma érvényesül-e a technológiai vállalatok felett vagy a technológiai vállalatok a jog felett állnak, képesek leszünk-e megőrizni személyes szabadságunkat a digitális térben sorolta a miniszter.

A bizottság célja, hogy az érintettek bevonásával témakörönként vizsgálja meg az online térben zajló tevékenységeket és azok jelenlegi szabályozását.

A Fehér Könyv, amely a bizottság honlapján (www.digitalisszabadsag.kormany.hu) már elérhető, többek között a következő témákat járja körül: a véleménynyilvánítás szabadsága és a magánszféra védelme, a személyes adatok védelme, médiaszabályozás, adózás, szerzői jogok, a büntetőjog érvényesítése, a gyermekvédelem és az online techcégek digitális szuverenitásának kérdése.

A Fehér Könyv tartalmával kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium várja a vállalatok, társadalmi szereplők és magánemberek véleményét is, amelyet a munkacsoport munkája során hasznosítani fog

emelte ki.

A hétfői ülést többek között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, az Országos Bírósági Hivatal, a Gazdasági Versenyhivatal, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, illetve a Pénzügyminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium részvételével tartották meg.

Az igazságügyi miniszter a bizottság ülésén azt is bejelentette, hogy

még az idén megrendezik Budapesten a Budapest Forum on Digital Freedom nemzetközi konferenciát.

Emellett a közeljövőben V4-es igazságügyi miniszteri egyeztetést is kezdeményeznek a témában nyilatkozta Varga Judit.

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter a minisztérium épületének egyik erkélyén, Budapesten 2020. február 27-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában