erőszak

2021.03.12. 13:56

Letartóztattak három sükösdi férfit egy fiú megveréséért

Lány bűntársuk szabadlábon védekezhet.

Súlyos testi sértés miatt a Bajai Járásbíróság elrendelte három sükösdi férfi letartóztatását, mert egy lány közreműködésével elcsaltak a település külterületére egy fiút, majd egyikük megverte – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője pénteken.

Schmidt Gábor elmondta: a gyanú szerint a három férfi március 6-án délelőtt – egyikük barátnőjének segítségével – a sükösdi focipálya közelébe csalta a lány egyik osztálytársát. A fiún bosszút akartak állni, mert korábban csetelt a lánnyal.

A lány barátja megállásra kényszerítette az autóval érkező fiút, beült mellé, elvette az indítókulcsot tőle, ököllel többször arcon vágta, majd kirángatta a kocsiból és tovább ütötte az arcát és a fejét. A sértett nem mert védekezni, mert attól félt, hogy ha visszaüt, akkor a lány bátyja és a harmadik férfi is nekitámad.

A fiú súlyos sérüléseket szenvedett, eltört állkapcsát meg kellett műteni. A rendőrség március 10-én elfogta a gyanúsítottakat.

A Bajai Járási Ügyészség a három férfi letartóztatását indítványozta. Lány bűntársuk szabadlábon védekezhet.

A járásbíróság döntése a gyanúsítottak letartóztatásáról – fellebbezések miatt – nem végleges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában