Hallgassa élőben!
Fotó: Riccardo Antimiani / MTI/EPA/ANSA

Kiléptek az olasz kormányból Matteo Renzi miniszterei, súlyos kormányválság alakult ki

Matteo Renzi, az Élő Olaszország párt vezetője szerdán bejelentette, hogy pártjának miniszterei kilépnek Giuseppe Conte koalíciós kormányából, amely így elveszíti szenátusi többségét.

Conte több út között választhat: vagy benyújtja lemondását és újabb kormányalakítási mandátumot kér az államfőtől, vagy a gazdasági helyreállítási program parlamenti szavazásán kér bizalmat.

Renzi miniszterei előzőleg tartózkodtak a koronavírus-járvány utáni gazdasági program forrásainak felhasználásáról tartott éjszakai kormányülésen.

A kormányban Renzinek két minisztere volt eddig, Elena Bonetti a családügyi és Teresa Bellanova a mezőgazdasági tárca élén, valamint egy külügyi államtitkár.

Matteo Renzi szerda délutáni sajtótájékoztatóján azt kifogásolta konkrétan, hogy a Conte-kormány nem tartja be a demokratikus szabályokat, és szerinte már két hónapja kormányválság van.

Bejelentése előtt Giuseppe Conte még azt mondta, hogy „az utolsó pillanatig dolgozni fog” a kormánykoalíció fenntartásán. Conténak a szenátusban volt szüksége Renzi pártjának támogatására. Az alsóházi képviselők között elegendő szavazatra számíthat.

Conténak mintegy tizenöt voksra van szüksége többségének fenntartására, amelyet kormányon és ellenzéken kívüli parlamenti mikropártok biztosíthatnak számára. A kormányfő hetek óta dolgozik azon, hogy az Élő Olaszország szenátorait más pártok tagjainak szavazataival helyettesítse.

Borítókép: Giuseppe Conte olasz miniszterelnök évzáró sajtóértekezletet tart a római Villa Madama rezidencián 2020. december 30-án

Dosszié


Feltérképezték az állatvilág legnagyobb ismert genomját
Az ausztráliai tüdőshal DNS-ében több mint 43 milliárd bázispár van, ami csaknem 14-szerese az emberi genomnak.
Eperjes Károly duplán megfertőződött – kétszer győzte le a vírust
Sakkozó lett a legjobban kereső e-sportoló
Magnus Carlsen több mint 500 ezer dollárt keresett.
Furtunescu: Tíznapos karanténba kerül az a gyerek, aki beoltott szüleivel fertőzött országból tér haza
Országszerte megemlékeznek a 100 éve született Mészöly Miklósról
Határon innen és túl számos konferencia, folyóirat foglalkozik az író életművével.