Ország-világ

2021.03.22. 11:08

Operatív Törzs: újabb két vakcinát engedélyeztek Magyarországon (videó)

Két új koronavírus elleni vakcinát engedélyezett az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) – jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.

Maradnak a mostani védelmi intézkedések

Kiss Róbert rendőr alezredes a tájékoztató elején arról beszélt, hogy március 29-ig hatályban maradnak a mostani intézkedések.

Újabb álhírt lepleztek le

Kiss Róbert elmondta, hogy semmilyen döntés nem született arról, hogy az egyik áruházlánc esetében rendkívüli oltás történjen.

A közvetítést itt tudja megtekinteni:

Jelentősen nőtt a maszkot nem hordók száma

1950-en nem viseltek maszkot a hétvégén – mondta Kiss Róbert az Origo tudósítása szerint. Mindez azt jelenti, hogy az előző hétvégéhez képest jelentősen több volt a szabályszegések száma.

Több kocsmát bezártak

Kiss Róbert elmondta, hogy a hétvégén Pécsett és Nagykanizsán megszegték a szállásokra vonatkozó szabályokat, Szigetváron pedig rendezvényt tartottak. Szentendrén egy kávézót zártak be fél évre, Nyíregyházán egy presszót. Babocsa településen is hasonló történt. Szegeden egy szórakozóhelyet zártak be. 1523-an szegték meg a kijárási tilalmat. Péntek éjjel egy Airbnb lakásban 18-an tartózkodtak Erzsébetvárosban. A rendőrség 25 emberrel szemben intézkedett egy VII. kerületi táncest kapcsán – mondta Kiss Róbert.

Müller Cecília: versenyt futunk az idővel

A tisztifőorvos kifejtette, bár a magyar lakosság 16 százaléka, 1 millió 590 ezer ember megkapta már legalább az első védőoltást, még mindig a járvány harmadik szakaszának rendkívül dinamikus idejét éljük, a megbetegedések legalább 90 százalékát a nagyon fertőző és súlyos megbetegedést okozó brit vírusvariáns okozza.

„Versenyt futunk az idővel, minél több védett személy van, annál inkább le tud csillapodni a járvány”

- fogalmazott, hangsúlyozva, hogy fel kell gyorsítani a védőoltások beszerzését és beadását.

Újabb két vakcinát engedélyeztek

Aki még nem regisztrált, az tegye meg – mondta Müller, hozzátéve, hogy eddig 3,3 millióan regisztráltak.

Müller Cecília elmondta,

a közeljövőben a kínai CanSino és a CoviShield, az AstraZeneca/Oxford Indiában gyártott vektorvakcinája is elérhető lesz Magyarországon.

Reményét fejezte ki, hogy a választék növelésével a Magyarországra érkező védőoltások mennyisége is nőni fog, ugyanis – szavai szerint – a védőoltás felvétele „az egyetlen kiút a járványból”.

Jelezte: levélben ismét felkeresi azokat az időseket, akik még mindig nem regisztráltak a védőoltásra, egyben felszólított mindenkit, hogy regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

Müller Cecília hozzátette, hogy a 3,3 millió magyar állampolgár közül 1,7 millióan 60 év felettiek, az ő oltásukat be szeretnék fejezni húsvétig.

Az oltóanyag-szerződésekről elmondta, az európai gyártóhellyel rendelkezőkkel nem kell külön szerződést kötnie Magyarországnak, ezek a készítmények az Európai Unió egységes beszerzési mechanizmusán keresztül jutnak el az országba. Külön szerződést kizárólag az unión kívüli országban gyártott vakcinákra kell kötni olyan gyógyszernagykereskedő közreműködésével, amelynek engedélye van gyógyszert, gyógyhatású készítményt behozni.

Közölte, hogy

vasárnap újabb 250 ezer adag Szputnyik V vakcina érkezett Magyarországra. Ezt a szállítmányt is bevizsgálja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), és ha a szakemberek mindent rendben találnak, ezt a szállítmányt is eljuttatják az oltópontokra.

A járványügyi adatokat említve a szakember elmondta, hogy 9046 új fertőzöttet regisztráltak, kórházban 11 276-an vannak, és 1340-en szorulnak lélegeztetőgépre. „Ezek nagyon magas számok” – fogalmazott Müller Cecília, hozzátéve: mindent meg kell tenni, hogy a fertőződést elkerüljük, ezzel is csökkentve az egészségügyi ellátórendszer túlterhelését.

Kitért arra, hogy a favipiravir hatóanyagú gyógyszer az enyhe, középsúlyos betegeknél alkalmazható, az immár otthon is szedhető készítménnyel elkerülhető a súlyos, kórházi ellátást igénylő állapot.

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy a legtöbb koronavírus-beteget a fővárosi Semmelweis Egyetem Klinikáin kezelik, 625 embert. A Debreceni Egyetemen 542-t, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban 510, a budapesti Honvédkórházban 450, a Fejér megyei Szent György Kórházban 444, a győri Petz Aladár Kórházban 343 embert kezelnek a fertőzéssel összefüggően. Az összes többi intézményben háromszáz alatti a beteglétszám.

Elmondta azt is, hogy

a legutóbbi mérések szerint stagnál a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége.

Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos elmondta, a brit vírusvariáns a kismamákat is megtámadhatja, közülük többen vannak súlyos állapotban kórházban. Hozzátette: van olyan ország, ahol kismamákat is oltanak klinikai fázis három vizsgálat keretében, hogy erre a csoportra is kiterjeszthető legyen az oltás.

Magyarországon is vizsgálják ezt a kérdést, a szülészeti és nőgyógyászati, valamint az infektológiai szakmai kollégium véleményére várnak, utána alakítják ki az ezzel kapcsolatos álláspontot.

A szakember újfent arra kért mindenkit, hogy továbbra is fokozottan tartsa be a higiénés szabályokat, kerülje a tömeget, és a halasztható feladatait időzítse későbbre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában