Kilopta a postaládából a konzultációs íveket egy baloldali aktivista (videó)

Az elmúlt napokban a baloldal teljes támadást próbált indítani a nemzeti konzultáció ellen. Ennek során a jogszabályok sem zavarják őket.

Egy Origo birtokába került videofelvételen egyértelműen az látszik, hogy egy nő egy szolnoki ház postaládájából kilop egy borítékot. Ezt követően megnézi, és elmegy vele.

A portál elérte az érintett társasház tulajdonosát, aki elmondta, hogy miután megnézte a felvételt, megkérdezte a postát, milyen borítékot kézbesítettek aznap.

A postán megerősítették, hogy a nemzeti konzultációs ívek szerepeltek benne. A ház tulajdonosa arról is beszélt, hogy információi szerint a városban több postaládából is loptak el konzultációs íveket.

A videofelvételen szereplő nőről az Origo birtokába több kép is került. Az egyiken Radócz Zoltánnal, a baloldali pártok polgármesterjelöltjével közösen kampányolt még a tavalyi EP-választáson. A postaládából lopó nő MSZP-s sapkában szerepel a képen – írja a lap.

A mostani akció beleillik abba a nemzeti konzultáció elleni baloldali támadásba, aminek az egyik vezére a radikális baloldali Hadházy Ákos. A független képviselő és több társa arra buzdította szimpatizánsaikat, hogy nekik küldjék meg a kérdőíveket, ne a kormánynak. Ennek érdekében mozgósítani kezdtek az utcákon is, több Facebook-poszt is arról tanúskodik, hogy már pultoznak a kérdőívekért – írja az Origo.

Dosszié

A magyar tudomány ünnepe – idén online közvetítik az előadásokat
A magyar tudomány ünnepe alkalmából ebben az évben is számos ismeretterjesztő előadással várják a közönséget a szervezők november 3. és 30. között. A rendezvénysorozat idén az online térbe költözik, az előadásokat élőben közvetítik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) YouTube-csatornáján.
Érzékek ötvözete a Szigligeti Stúdió színpadán
Didaktikus színvilág a táncfesztiválon
Az idei IDF nagyváradi nemzetközi táncfesztivál pénteki programja két neves táncegyüttes produkcióját vonultatta fel: Frenák Pál és Duda Éva társulatai léptek fel a színházban.
Felforrt a levegő! Tóth Andi piros latexben szexizett (videó)
Nem semmi látvány!
5 hiba, amit mindenki elkövet elalvás előtt
Néhány egyszerű szabály betartásával jobbá tehetjük az álmunkat.